Kárpát-medence
A magyar kormány támogatásával készült holokauszt-emlékművet avattak Ungváron
Betűméret:             

A magyar kormány támogatásával készült holokauszt-emlékművet avattak vasárnap Ungváron a városból és környékéről 72 évvel ezelőtt elhurcolt zsidó lakosság emlékére.

Az Ungvár belvárosában, az egykori zsinagóga épülete mellett felállított emlékművet avató beszédében Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy az Ungváron és a környező településeken élt zsidó lakosok elhurcolása koncentrációs táborokba 1944. április 16-án, pészah, a zsidó húsvét első napján kezdődött. "Ez az a nap, amelyik gyászba borította Európa ezen szegletét: Ungvárról és környékéről közel 14 ezer, Kárpátaljáról pedig mintegy 100 ezer polgártársunk vált a történelem és a terror ideológiájának áldozatává" - tette hozzá, rámutatva, hogy az elhurcoltaknak mindössze 20-30 százaléka élte túl a megpróbáltatásokat, de akik a világégést követően hazatértek, később azok is szétszóródtak a világban.

A helyettes államtitkár utalt arra, hogy sok millió embernek, akik túlélték a világháború vagy akár a koncentrációs táborok poklát, hamarosan újabb üldöztetéssel kellett szembenézniük, a Szovjetunió diktatúrájával, benne a Gulag-táborok borzalmaival. A 20. század diktatúráit megélt közép-európai népek számára a szabadság és a függetlenség nem magától értetődő egyértelműség, minden megharcolt pillanata mögött milliók szenvedése, áldozatvállalása rejlik - folytatta. A politikus rámutatott: "az emlékművek, emlékévek, emléknapok a történelmi sebek közös gyógyításán túl arra is hívnak valamennyiünket, hogy rendezzük végre közös dolgainkat". Jelezte: Magyarország kormánya az elmúlt években hozott intézkedéseivel ezt kívánta szolgálni, amikor a holokauszt mártírjai és egyszersmind az embermentők előtt egyaránt tisztelgett. "Meggyőződésem ugyanakkor, hogy olyan emlékezetkultúra kialakítására van szükség, amely valamennyi 20. századi diktatúra áldozatai előtt tisztelegve a hősök és az embermentők példáját tudja felmutatni a jövő nemzedékek számára" - fogalmazott. Mint mondta, ezt a célt szolgálja az is, hogy Magyarország kormánya emlékévet hirdetett a Gulag táboraiba hurcolt honfitársainknak szentelve, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján pedig a magyarság világra szóló hőstetteire emlékezünk.

"A mártírok emlékezete, a hősök és embermentők példája, és a Teremtőbe vetett bizalom adjon erőt mindnyájunknak, hogy képesek legyünk újra és újra felülmúlni korábbi teljesítményünket, megerősíteni közösségeinket, szolgálni hazánkat, nemzetünket, Közép-Európa és benne a Kárpát-medence népeinek megbékélését, baráti kézfogását" - zárta avató beszédét Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

A holokauszt ungvári áldozatainak emlékműve - egymásra rakott kovácsoltvas Dávid-csillagokból álló több méter magas oszlop - Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész alkotása, az emlékmű körüli teret Szarvas Gábor ungvári építész tervezte. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban