Kárpát-medence
Indul a Miénk a város! játék
Betűméret:             

A Nemzetpolitikai Államtitkárság idén negyedik alkalommal is meghirdeti a Miénk a város! játékot.

A játékban 6–10 éves óvodások és kisiskolások jelentkezését várjuk. A gyerekek négy héten keresztül mutathatják meg tehetségüket feladatok megoldásával. A legkitartóbb, legszorgalmasabb játékosok közül az első ötven, legtöbb pontot összegyűjtő kisgyermek 100-100 ezer forint értékű Csodasarkot nyer intézményének. A Csodasarok fejlesztő játékokat, gyermekkönyveket tartalmaz.

2012 óta a Nemzetpolitikai Államtitkárság minden évben tematikus évet hirdet. 2012-ben az óvodások, 2013-ban a kisiskolások, 2014-ben a felsősök, 2015-ben a szakképzős diákok, 2016-ban a fiatal vállalkozók kerültek programjaink középpontjába. Valamennyi programunk célja, hogy olyan eszközöket nyújtsunk a külhoni magyar közösségeknek, amelyek segítségével a külhoni magyarság gyarapodhat, szülőföldjén boldogulhat.

2012 és 2014 között az oktatásfejlesztés, a magyar intézményválasztás, az oktatási intézmények közötti zökkenőmentes átmenet fejlesztése volt célunk, 2015-től az oktatásfejlesztés mellett a gazdaságfejlesztés is megjelenik programjainkban. Az idei évben a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében szakmai és anyagi támogatást nyújtunk a külhoni magyar vállalkozó fiataloknak.

2013-ban a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság első alkalommal a Miénk a város! játékot. Játékunk kapcsolódott ahhoz a célunkhoz, hogy megtaláljuk és segítsük azokat, akik egy-egy közösség motorjai lehetnek, hatásukra a közösségben az összetartozás, egymás segítése, a magyarsághoz való tartozás erősödhet. Ehhez kapcsolódóan játékra hívtuk a gyerekeket. Szerettük volna megmutatni, hogy egy közösségben a közösség valamennyi tagja saját tehetségével hozzá tud járulni annak a közösségnek a jóllétéhez.

Minden évben a korábbi tematikus évek legsikeresebb elemeit is továbbvisszük. Játékunkkal az 5-10 éves óvodások és kisiskolások mutatnak immár 4. éve példát a felnőtteknek. Az évente több mint 2000 gyermek esetében azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek egész kicsiként kitartóan oldják meg a feladatokat: rajzolnak, gyurmáznak, fogalmazást írnak, és mindezt nem önmagukért, hanem közösségükért örömmel és büszkén teszik. A nyertes gyerekek ugyanis nem önmaguknak, hanem közösségüknek nyerik meg a 100 ezer forint értékű nyereményt.

Idén a játék 2016. október 13-án indul, 2016. november 10-én zárul. A játék a www.mienkavaros.hu oldalon érhető el.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban