Kárpát-medence
Tájékoztató körút Kárpátalján a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatásáról
Betűméret:             

A kárpátaljai magyar vállalkozások számára a magyar kormány által az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program idei szakaszában nyújtott támogatások igényelhetőségéről tart kétnapos tájékoztató körutat Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a Felső-Tisza-vidék szórványtelepülésein.

Magyar Levente csütörtökön, a técsői Hollósy Simon Középiskolában nagy érdeklődés mellett tartott előadása után az MTI-nek elmondta: egész Kárpátalján szeretnék megszólítani a magyar embereket, akik a nehézségek ellenére szülőföldjükön maradtak, és ott próbálják a boldogulásukat megtalálni.

Emlékeztetett arra, hogy a lehetőséggel már tavaly óta élhetnek Kárpátalján: 2016-ban a magyar kormány gazdaságfejlesztési projektje keretében több mint ezer kárpátaljai magyar vállalkozó jutott kétmilliárd forintnyi összértékben támogatáshoz.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány folytatja Kárpátalján a tavaly elkezdett programot, mert Ukrajnában és a kárpátaljai régióban megfogalmazása szerint nincs az a segítség, ami ne kelne el.

Az idén is több milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - mondta az államtitkár, és arra biztatott mindenkit, hogy nyújtsa be a pályázatát, mert ha érvényes, akkor nyerni fog, hiszen a forrásnak nincs felső korlátja.

Érdemes pályázni a mezőgazdaság területén, valamint minden kis- és középvállalkozásnak eszközbeszerzésre, modernizációhoz szükséges forrásra - jelezte.

Magyar Levente elmondta, kárpátaljai körútjának első állomása Técső, a szórványvidék egyik központja. Fontosnak nevezte, hogy - mivel a szórványba nehezebben jut el az információ - személyesen szólítsa meg a tömbterülettől távol élő magyarokat, vállalkozás indítására biztatva őket.

Magyar Levente március 15-én Beregszászon jelentette be, hogy a magyar kormány 2017-ben 20 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásban és kedvezményes hitelben részesíti a kárpátaljai magyar vállalkozásokat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban