Kárpát-medence
Átfogó vizsgálatot indított a román fogyasztóvédelmi hatóság Székelyföldön
Betűméret:             

Átfogó vizsgálatot indított a román fogyasztóvédelmi hatóság arra vonatkozóan, hogy sérül-e a székelyföldi üzletekben a vásárlók román nyelvű tájékoztatáshoz való joga - írta keddi számában a Krónika című napilap.

A hivatal az ellenőrzési kampányt azt követően indította, hogy a múlt hét végén egy videoblogger egy kétes hitelességű kisfilmet tett közzé arról, hogy nem szolgálták ki egy nemzetközi áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grillezőjében, mert román nyelven szólította meg az elárusítót. Az áruház álláspontja szerint azért nem szolgálták ki a bloggert, mert a nyitás előtt próbált vásárolni.

Claudiu Susanu, a fogyasztóvédelmi hatóság brassói regionális irodájának a vezetője a Krónikának elmondta, a Hargita, Kovászna és Maros megyére kiterjedő átfogó ellenőrzési akció keretében azt ellenőrzik, hogy a kereskedelmi szolgáltatók eleget tesznek-e a termékek megfelelő címkézésére, a tájékoztatásra, reklámozásra, továbbá a román nyelvű kiszolgálásra vonatkozó előírásoknak. Az akció keretében még pénteken tízezer lejes (700 ezer forint) bírságot róttak ki a székelyudvarhelyi áruházra.

A regionális igazgató hozzátette, az utóbbi időben több tucat olyan esettel szembesültek Székelyföldön, amikor az elárusítók nem beszéltek románul. Ugyanakkor állítása szerinte fordított esetekben is büntettek Hargita és Kovászna megyében, amikor különböző kereskedelmi egységeknél nem létezett magyar nyelvű tájékoztatás is.

Claudiu Susanu tagadta, hogy azt mondta volna: a fogyasztóvédelmi ellenőröket sem szolgálták ki, amikor román nyelven szólították meg a székelyudvarhelyi áruházi grillező eladóját. Susanu nyilatkozatát a Mediafax hírügynökség idézte pénteken. Elismerte viszont a Krónikának, hogy a székelyudvarhelyi eladó megsértette volna az áruház működési engedélyében rögzített szabályokat, ha a programon kívül, nyitás előtt szolgálja ki a videobloggert.

Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi iroda vezetője a Krónikának elmondta: Sepsiszentgyörgyön is megbírságoltak már egy fánksütő tulajdonosát amiatt, hogy a kiszolgáló személyzet nem tudott románul, és nem szolgálta ki azokat, akik románul fordultak hozzá.

Romániában rendkívüli nyilvánosságot kapott, és erős indulatokat váltott ki a Militianul (milicista - a rendőr megnevezése a kommunista diktatúra idején) nevet használó videoblogger múlt hét végén közzétett, telefonnal készített kisfilmje, amely látszólag azt bizonyítja, hogy egy nagy áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grill részlegén a románul meg sem szólaló elárusító nem szolgálta ki a hozzá román nyelven folyamodó vásárlót.

Az áruházlánc pénteken közleményben tudatta a térfigyelő kamerák felvételei alapján végzett belső vizsgálata előzetes következtetéseit. Ezek szerint a blogger nyitás előtt fél órával próbált vásárolni. Ekkor az elárusító tájékoztatta arról, hogy csak nyitás után tudja kiszolgálni. A kisfilmen a blogger harmadik vásárlási próbálkozása látható, amelyre 13 perccel a nyitás előtt került sor. Ekkor az elárusító előbb elvette tőle a pénzt, de miután megállapította, hogy a pénztárgép még nem működik, visszaadta a bankjegyet. A jelenet idején a blogger folyamatosan azt hangoztatta, hogy azért nem szolgálják ki, mert román. Megnyilvánulása a pult előtt várakozó többi vásárló - köztük az elárusító édesapja - felháborodását váltotta ki. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban