Kárpát-medence
Tiltakoznak a kárpátaljai magyar szervezetek az ukrán oktatási törvény kisebbségellenes módosítása ellen
Betűméret:             

A kárpátaljai magyar szervezetek nyilatkozatban tiltakoznak az ukrán parlament által kedden elfogadott oktatási törvény ellen, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozat szerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tiltakozását fejezi ki az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény ellen. "A törvény az ország alkotmányát és nemzetközi vállalásait semmibe véve megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, amivel létalapjukat szünteti meg" - olvasható a dokumentumban.

A nyilatkozat szerint a magyar szervezetek Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordulnak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt.

A módosított oktatási törvény csak az elemi iskolában (1-4. osztály) engedélyezi a nemzetiségi kisebbségek számára valamennyi tantárgy anyanyelven történő tanítását, az általános iskola esetében (5-9. osztály) a jogszabály előírja a fokozatos áttérést a tantárgyak többségének ukrán nyelvű oktatására. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban