Kárpát-medence
A Rákóczi Szövetség Október 23-i Diákutaztatási Programja
Másfélszáz Kárpát-medencei középiskola 8000 diákja ünnepel legalább egy határ átlépésével
Betűméret:             

145 Kárpát-medencei középiskola közel 8000 diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni.

A Rákóczi Szövetség hatodik alkalommal hirdette meg 2017 őszén Kárpát-medencei középiskolák részére az Október 23-i Diákutaztatási Programot.

A program célja, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik ország magyar középiskolájához, és ott közösen ünnepeljek október 23-án. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A programot pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei magyar középiskola jelentkezhetett.

A pályázat feltétele volt, hogy egy másik államban működő magyar középiskolához látogasson a pályázó középiskola utazó csoportja és közös programot szervezzenek az október 23-i nemzeti ünnep kapcsán. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség az utazó diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak.

A Diákutaztatási Program mellett Rákóczi Szövetség a hagyományos „Gloria Victis” elnevezésű 1956-os emlékünnepségsorozatra október 21. és 23. között több mint 2000 egyetemistát és középiskolást vár Budapestre a Kárpát-medence minden szegletéből.

A Szövetség Diákutaztatási Programjaiba idén már több mint 12 000 középiskolás kapcsolódott be.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban