A Most-Híd tölthetné be a kisebbségügyi kormánybiztos posztját
Betűméret:
Robert Fico kormánya felajánlotta a Most-Híd-nak, hogy a szlovák-magyar párt saját jelöltjével töltse be a kisebbségügyi kormánybiztos - a közeljövőben létrehozandó - posztját - erősítette meg az MTI-nek Bugár Béla (a képen), a párt elnöke hétfőn.A kormánybiztosi poszt betöltéséről már a szlovák kormányhivatal vezetőjével, Igor Federiccsel is tárgyalt a Most-Híd elnöke. Amennyiben a szlovák-magyar párt csakugyan megegyezik a Robert Ficóékkal, akkor a jelenlegi szlovák kabinet lesz az első, amelyben ellenzéki politikus is helyet kap.
Bugár Béla szerint a kormánybiztos posztjáról szóló tárgyalásokat még nem zárták le, mivel továbbra sem tisztázott, milyen hatáskörökkel rendelkezik majd a leendő kormánybiztos. A kisebbségügyi kormánybiztos hatásköreinek nyilvánosságra hozatala várhatóan kedden - vagyis a kormányprogram parlament általi jóváhagyását követően - történik majd meg.
"Kérdéses, milyenek lesznek a kompetenciái (a kormánybiztosnak) , ha azokat nem ítéljük elégségesnek, akkor nem töltjük be ezt a posztot" - mutatott rá Bugár Béla.
Sajtóinformációk szerint a Most-Híd a kormánybiztosi posztra A. Nagy Lászlót, a párt elnökségének tagját jelöli. Ezt egyelőre sem Bugár, sem A. Nagy nem erősítette meg. A leendő kormánybiztos hatásköreiről jelenleg is zajlik az egyeztetés a kormányhivatalban.
A kisebbségügyi kormánybiztos posztjának létrehozását nem sokkal az új kormány megalakulása előtt jelezte Robert Fico, azután, hogy kiderült: az emberi jogokért és kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes pozíciója betöltetlen marad, majd végleg megszűnik. A kisebbségügyi kormányalelnök funkciója 1998-ban jött létre. Ezt a posztot elsőként Csáky Pál (MKP) foglalta el, őt Dusan Čaplovič (Irány - Szociáldemokrácia) jelöltje követte a miniszterelnök helyettesi székben, legutóbb és vélhetően utolsóként pedig Rudolf Chmel (Most-Híd) tölthette be ezt a pozíciót. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon.
Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




