Kárpát-medence
Segélykoncertek Szlovákiában a leégett Krasznahorka váráért
Betűméret:             
Szlovákia több városában rendeznek segélykoncerteket pénteken és a következő hetekben a márciusban leégett dél-szlovákiai krasznahorkai vár felújítására.
Összesen négy jótékonysági rendezvényt tartanak a szlovákiai Linaje Alapítvány, a rozsnyói Három Rózsa Polgári Társulás, valamint a NON-Stop Production szervezésében - derül ki az eseményekről szóló meghívókból, közleményekből. A koncertek a Szlovákia Krasznahorkáért elnevezésű projekt keretében valósulnak meg. Összesen 35 szlovákiai előadó lép majd fel.
Pénteken 19 órától a rozsnyói Actores Városi Színházban játszik Pavol Hammel, a Sexit, Robo Simko és a Massriot, a Kapura, a Veslári és a Betliarske Vidly.
Június első hétvégéjén, 1-jétől 3-ig háromnapos segélykoncertet szerveznek a krasznahorkai várdomb tövében. A koncerten magyarországi és felvidéki zenekarok is fellépnek, köztük Delhusa Gjon, a Pa-Dö-Dö, Vörös István, a P. Mobil, a Dolly Roll, Hevesi Tamás, Takáts Tamás és a Dirty Blues Band, a Piramis Plusz, a Karthago és még sokan mások. A szlovákiai fellépők között lesz az IMT Smile, Peter Cmorík, az O.B.D., Marián Greksa, Tublatanka, Laco Lucenic, Eva Pavlíková és Horján Viktor, Martin Babjak operaénekes, Ján Berky-Mrenica hegedűvirtuóz cigányzenekarával, valamint további 30 zenekar.
Belépőjegyeket Szlovákiában és Magyarországon is árusítanak a jegyirodákban, valamint a rozsnyói Turisztikai Információs Központban.
Június második felében Pozsonyban opera- és operett-énekesek lépnek majd fel, majd a hónap végén ismert szlovák képzőművészek alkotásaiból rendeznek árverést a szlovák fővárosban. Ennek bevételét szintén a krasznahorkai vár felújítására szánják. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó