GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. június 22. [18:58]

A Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemle és szerkesztősége kapta az idei Lőrincz Csaba-díjat

A Kolozsváron megjelenő Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemle és szerkesztősége kapta az idei Lőrincz Csaba-díjat. Az ünnepélyes díjátadót a négy éve elhunyt Lőrincz Csaba egykori helyettes államtitkár szülővárosában, a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön tartották meg pénteken.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Kisebbséggel kapcsolatban elmondta, hogy „a kisebbségi helyzetbe kényszerült magyar társadalmak, különösen az olyan szellemi műhelyek lehetnek a forrásai, mint ez a folyóirat és körülötte szerveződő közösség”. Véleménye szerint ezért a folyóirat példa lehet a hasonló szellemi műhelyek és közösségek számára. Lőrincz Csabára emlékezve hangsúlyozta, hogy életcélja a nemzeti integráció volt, amely a magyarság határok feletti szolidaritását, összetartozási tudatát is jelenti. Lőrincz Csaba munkássága és a folyóirat szerepe között párhuzamot vonva a külügyi államtitkár arról beszélt, hogy „a valósággal való szembenézés útján a nemzet egyesítésének víziója közösséggé tesz minket”. Reményét fejezte ki, hogy „olyan irányba haladunk közösen, ahol egyre kevesebb az aggodalom és egyre több a reménység”. A 90 éves múltra visszatekintő Magyar Kisebbség múltját a másfél évtizede újraindított folyóirat egyik szerkesztője, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Zákonyi Botond, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója mutatta be. Zákonyi Botond a negyedévente megjelenő nemzetpolitikai szemle történetéről és jelentőségéről szólva elmondta, hogy az 1922-ben Jakabbfy Elemér által alapított Magyar Közösség 1942-ig kétheti lapként 480 lapszámot élt meg. Több évtizedes szünet után 1995-ben indult újra. Az elmúlt másfél évtizedben változatlan szerkesztői gárdája az erdélyi magyarságon belüli különböző politikai irányait jeleníti meg. A kisebbségi szempontból fontos gazdasági, társadalompolitikai, civil életbeli, politikai kérdéseket dolgoz fel, és a románok számára is aktuális témákkal foglalkozik. A díjátadáson Székely István, a Magyar Kisebbség felelős szerkesztője az év végén esedékes, új rendszer szerinti, egyfordulós romániai parlamenti választásokról szólt. Elemzésében elmagyarázta, hogy a magyar képviselet nem fog csökkenni a törvényhozásban, miközben le fog értékelődni a várhatóan 6,5 százalék körüli magyar képviselet. Ezt azzal magyarázta, hogy a jelenlegi szociáldemokrata-liberális koalíció 75-80 százalékos kormánytöbbséget fog szerezni. Tamás Sándor, aki az első és az újabb évfolyamok lapszámait is elvitte a Székely Nemzeti Múzeumban tartott ünnepélyes díjátadóra, beszédében köszönetet mondott Németh Zsoltnak azért a hozzáállásért, amelyet a „Budapestről nézve határon túli” magyar közösségekkel, politikai rendszerekkel kapcsolatban tanúsít immár 22 éve. Székely István úgy vélte, hogy az önkormányzati lehetőségek irányából kell újragondolni a romániai magyar politikai rendszert. Szerinte az erdélyi magyarságon belül a rendszerváltozás utáni időszakot meghatározó „alapító atyák” távozása után „a következő politikai elit az önkormányzatok irányából fog előbújni”. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, a Magyar Kisebbség egyik szerkesztője előadásában hangsúlyozta, hogy már a nemzetpolitikai szemle első számaiban foglalkoztak az erdélyi magyarság autonómiájának lehetőségeivel, tanulmányokban, elemzésekben és dokumentumok közzétételével. Az autonómia kérdésköre pedig azóta is vissza-visszatérő, rendszeres témája a folyóiratnak. A 17 éve indult Magyar Kisebbség Toró szerint „tükre az erdélyi magyar politikai életnek és tükre az autonómia-törekvéseknek, ugyanakkor katalizátora is a közbeszéd tematizálásával.” Reményét fejezte ki, hogy ezt a gyakorlatot képesek lesznek megőrizni a lap szerkesztői politikai, ideológiai különbségeik ellenére is. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az együttműködés az erdélyi magyar politikai élet "új egységében" is szükséges. Ez nem azt jelenti, hogy csak egyetlen politikai képviselet lehetséges. Az új egységben az a kérdés, hogy a különböző pártok hajlandóak-e együttműködni és képesek-e hatékonyan képviselni az erdélyi magyarságot. Az ünnepélyes díjátadó előtt a négy éve, 2008-ban Budapesten elhunyt Lőrincz Csaba sepsiszentgyörgyi sírjánál tartottak megemlékezést. Rövid beszédet mondott Zelei Miklós író, újságíró, a Lőrincz Csaba munkásságát összefoglaló, két éve megjelent A mérték című kötet társszerkesztője. (MTI)



2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>

2013. május 18. [16:20]

A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. ... >>

2013. május 18. [13:57]

A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból,... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot
(Magyarország)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

A szobafestő

A szobafestő először viszi a tanoncát munkára.
- Fesd be az ablakokat.
A segéd félóra múlva jön.
- Kész! Kezdhetem a kereteket??

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása