GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 10. [14:55]

Horvátországba közlekedő vonatjáratok szűnnek meg

Horvátországba közlekedő vonatjáratok szűnnek meg

Decembertől törlik a Pélmonostor-Pécs nemzetközi vonatjáratot, és a Szarajevó-Budapest nemzetközi gyorsvonat is megszűnik a horvát államvasutak új menetrendje szerint - írja a Glas Slavonije című eszéki napilap internetes kiadásában.
Korábban a horvát sajtó hat vasúti szakszervezet képviselőire hivatkozva azt írta, hogy a jelenlegi 46 nemzetközi járatból a decembertől érvényes menetrend szerint csak 12 közlekedik, nyolc egész évben, négy pedig nyaranta. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a járatritkítás nagyarányú leépítéssel jár majd együtt.
A Pélmonostor-Pécs és Szarajevó-Budapest vonatokon havonta átlagosan 1500 ember közlekedik - olvasható a Glas Slavonije hétfői cikkében.
A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket a járatokat leginkább a Magyarországon tanuló drávaszögi egyetemisták vették igénybe. A külhoni diákok a vasúti járatok beszüntetése után csak személyautóval tudnak majd közlekedni, mert Horvátország ezen régiója és Magyarország között menetrendszerinti autóbuszjárat sem közlekedik.
A horvát vasúttársaság tervezett járattörlése ellen boszniai, szlovén és szerb vasúti szakszervezetek is tiltakoznak - írja az eszéki lap. (MTI)



2013. május 20. [16:41]

A vasárnap kezdődött helyhatósági választásokkal egy időben rendezték meg a kisebbségi elöljáró-helyettesek választását is Horvátországban, és a magyarok már az első... >>

2013. május 20. [13:58]

Részben két nyelven, szlovák címlappal és magyar hátlappal jelent meg hétfőn a pozsonyi Tyzden (Hét) című politikai-közéleti hetilap, amely aktuális kiadásában mindkét... >>

2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>



1 euró 110.62 dinár
1 dollár 86.12 dinár
100 forint 37.98 dinár
100 dinár 263.23 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Jó hallás

A kisfiú hegedülni tanul otthon a nagyszobában. Ahogy meghallja a hamis hangokat a család kutyája, elkezd vonyítani. A családfő, aki éppen újságot próbál olvasni, egy ideig tűri a hangzavart, majd lecsapja az újságját és felkiált:
- Az Isten szerelmére, nem játszanál valami olyat, amit ez a rohadt dög még nem ismer?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása