Kárpát-medence
Konstruktívnak találták a romániai magyar pártok vezetői az Orbán Viktorral folytatott hétfői megbeszéléseiket
Betűméret:             
Mindhárom romániai magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke konstruktívnak értékelte kedden az Orbán Viktor miniszterelnökkel előző nap Budapesten folytatott megbeszéléseket.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: azt tapasztalta, hogy Orbán Viktor nyitott az RMDSZ és a Fidesz partneri viszonyának a megerősítésére. A magyar nyelvű oktatáshoz, a kisebbségi jogokhoz kapcsolódó kérdésekben pedig támogatásáról biztosította az RMDSZ-t.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, a romániai magyar pártok együttműködésén alapuló "új egységről" vallott nézetei nagy mértékben megegyeztek a miniszterelnök nézeteivel. Toró megjegyezte, hogy az EMNP-nek elsősorban az MPP-vel kell gazdagítania együttműködését.
Szász Jenő, az MPP elnöke ugyancsak az MTI-nek azt emelte ki: azzal a meggyőződéssel tért vissza Budapestről, hogy az erdélyi magyarság és az MPP egyaránt számíthat Magyarország miniszterelnökére. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó