GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 13. [17:33]

Három kisebbségi jogi javaslatot kíván benyújtani az Európai Bizottsághoz az autonómiatanács

Három kisebbségi jogi javaslatot kíván benyújtani az Európai Bizottsághoz az autonómiatanács

Három, a kisebbségi jogokról szóló javaslatot kíván benyújtani az Európai Bizottsághoz (EB) a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). Erről döntöttek a testület pénteki, budapesti ülésén, amelyen 12 tagúra bővült a szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felvételével.
Javaslatot készített az EMNP mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Székely Nemzeti Tanács. A dokumentumok benyújtására az európai polgári kezdeményezésről szóló uniós rendelet ad lehetőséget, április 1-je óta.
Tőkés László, a KMAT elnöke a tanács ülését követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy előkészítési folyamat után nyújtják majd be a dokumentumokat az EB-hez.
A bizottság befogadásról szóló döntése után a KMAT tagszervezetei egyöntetűen támogatják majd az EB által befogadott javaslatokat vagy javaslatot, és együttműködnek majd a hét unós tagországból a szükséges egymillió aláírás összegyűjtésében - magyarázta a KMAT elnöke.
A támogató aláírások azért szükségesek, hogy a javaslatok további európai fórumok elé kerülhessenek. Tőkés László megjegyezte, hogy a három javaslatról előzetes szakértői véleményt kért a KMAT. Ebből kiderült, hogy nem jelezhető előre, miként értékeli majd az EB a javaslatokat, befogadja-e, ezért mindegyiket érdemes benyújtani.
"Égető szükséglet, hogy az Európai Unió kötelező érvényű keretet hozzon létre a kisebbségvédelem céljából" - hangsúlyozta a KMAT elnöke.
A kisebbségi jogokat más-más szempontból megközelítő javaslatokról elmondta, hogy a SZNT a regionális önrendelkezést hangsúlyozó kezdeményezést készített, míg az EMNP és RMDSZ javaslatai - mint fogalmazott - "a szórványban élőknek lenne hasznos".
Mindegyik javaslat foglalkozik az anyanyelvi oktatással, az anyanyelv és a közösség kultúrájának megőrzésével és a diszkriminációmentességgel.
A KMAT legutóbbi ülését február 3-án tartotta Budapesten, szintén a Parlamentben.
A Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések segítésére 2004-ben létrehozott KMAT-nak határon túli magyar politikai és civil szervezetek a tagjai. Jelenlegi elnöke Tőkés László, akit tavaly választottak meg újabb két évre. (MTI)



2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>

2013. május 18. [16:20]

A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. ... >>

2013. május 18. [13:57]

A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból,... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Nyaraláson

- Anyu, fürödhetek a tengerben?
- Nem kisfiam, teli van cápákkal!
- De anyu, apu is fürdik!
- Igen kisfiam, de neki van életbiztosítása!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása