Orbán Tusványoson: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták
Betűméret:
Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is válaszolt szombaton, a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.
Kijelentette, hogy Traian Basescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. "Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek" - jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.
Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél - mint például az autonómia - szövetséget hozott létre közöttük. "Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja" - összegezte a feladatot.
Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor "darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt", a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. "Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk" - állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt "jó szerencsét" az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.
A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen. (MTI)
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon.
Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




