GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. július 30. [10:57]

Romániai népszavazás: nem Basescu mellé álltak, hanem a PSD-t utasították el a magyarok

Nem Basescu mellé álltak, hanem Victor Ponta kormányfőt utasították el a népszavazástól távol maradó magyarok - mondta az urnazárás után az MTI-nek Kiss Tamás szociológus, kisebbségkutató a vásárnapi referendumon regisztrált magyar távolmaradást kommentálva.
A felfüggesztett Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazáson a magyar többségű Hargita és Kovászna megyében a részvétel negyede, illetve alig több mint harmada volt az országos átlagnak. Erdély más magyarlakta megyéiben is jelentős volt a távolmaradás.
A szakember szerint a székelyföldiek távolmaradása nem azzal magyarázható, hogy Basescu különösebben népszerű lenne a körükben, hanem sokkal nagyobb az ellenszenv Victor Ponta miniszterelnökkel, illetve az által vezetett Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.
A román hírtelevíziók és az államfő leváltását kezdeményező Szociál-liberális Szövetség (USL) politikusai Orbán Viktor miniszterelnök felhívásának tulajdonították a magyar távolmaradást.
"Nyilván ennek is volt egy szerepe: Orbán Viktor nyilatkozatát felkapta sajtó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) pedig nem voltak egyértelmű nyilatkozatai a népszavazással kapcsolatban. De nem hiszem, hogy ez a felhívás lett volna a döntő, mert a PSD-vel és Pontával szembeni ellenszenvnek a Székelyföldön nagyobb múltja van, mint az elmúlt egy hét" - magyarázta a társadalomkutató.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ részvételre kérte a magyarságot, amivel az USL esélyeit növelte volna, Kiss azt mondta: az RMDSZ valóban mondta, hogy el kell menni szavazni, de ezt nagyon halkan tette.
"A Székelyföldön egyetlen választási plakátot sem lehetett látni, leszámítva azokat a magyar nyelvű plakátokat, amelyeket az USL helyeztetett ki. Az, hogy egy közleményt kiad az RMDSZ, aligha lehet elég befolyásoló tényező ilyen helyzetben, az RMDSZ semmifajta kampányeszközzel nem élt" - mondta a szociológus.
A román belpolitikai válságot illetően Kiss Tamás elhúzódó állóháborúra számít az őszi parlamenti választásokig.
Arra a kérdésre, hogy a háborúnak ugyanazok lesznek-e a szereplői, az elemző igennel válaszolt. Mint kifejtette, nem tartja valószínűnek Victor Ponta lemondását, mert egy ilyen lépés jelentős veszteséget okozna az USL-nek. Basescu lemondását is elképzelhetetlennek tartja, még úgy is, hogy több mint hétmillió ember voksolt ellene. Kiss Tamás szerint abban az esetben lett volna ez lehetséges, ha Basescu és az őt támogató Demokrata Liberális Párt nem döntött volna a referendum bojkottja mellett.
A központi választási iroda (BEC) becslése szerint a részvétel nem érte el a 46 százalékot, így a referendum érvénytelennek bizonyult. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.
A referendum hivatalos eredményét várhatóan egy-két napon belül teszi közzé a BEC, ezt még az alkotmánybíróságnak is hitelesítenie kell. Ezek után térhet vissza a felfüggesztett Traian Basesscu államfő az elnöki hivatalba - ha a BEC vasárnap esti részvételi becslése helytállónak bizonyult. (MTI)



2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>

2013. május 18. [16:20]

A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. ... >>

2013. május 18. [13:57]

A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból,... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Sünik

Három sün megy az erdőben és eltévednek. Nagyon fáznak. Arra jár egy tündér és azt mondja:
- Teljesítem három kiváságotokat , mivel hárman vagytok, mindegyikőtöknek egyet.
Az első azt kéri a tündértől, hogy juttassa haza. A második is azt kéri:
- Nagyon fázom, juttass haza.
A harmadik azt mondja:
- Nagyon fázom, egyedül vagyok, bárcsak itt lennének a testvéreim!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása