Az UMDSZ üdvözli az új ukrán nyelvtörvény hatályba lépését
Betűméret:
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nyilatkozatban üdvözli az új ukrán nyelvtörvény hatályba lépését, és megelégedéssel nyugtázza, hogy a szövetség elnöke befutónak számító helyet kapott a Régiók Pártjának (PR) parlamenti választási listáján.Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozat szerint az UMDSZ elnöksége és egész tagsága megelégedéssel nyugtázza, hogy a szövetség elnökének személyében a magyar szervezet befutónak számító helyen felkerült a kormányzó PR választási listájára. Ezzel a gyakorlatban is megvalósult az a szerződés, amit a szervezet 2009-ben kötött Viktor Janukovics akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel - áll a közleményben.
Az UMDSZ nyilatkozatában üdvözli, hogy az ukrán elnök kézjegyével látta el az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezetet, s ezzel a jogszabály törvényerőre emelkedett. A szövetség szerint ez egy olyan pozitív lépés az országban élő kisebbségek irányába, amelyre még nem volt példa a független Ukrajna történetében, s amely elősegíti, hogy a nemzetiségi közösségek tagjai az ország teljes jogú állampolgárainak érezzék magukat.
Az UMDSZ elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy Ungváron hivatalos utasításra 19. századi és 20. század eleji anyakönyveket semmisítettek meg, amivel kapcsolatban felszólítja az illetékeseket, "derítsék ki, kit terhel a személyes felelősség e barbár cselekedetért, vonja felelősségre, illetve tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen cselekedet, mely szűkebb pátriánk szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek megsemmisítésére irányul" - áll egyebek mellett a magyar szervezet nyilatkozatában. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon.
Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




