Kárpát-medence
Szlovákiai magyar szervezetek szerint nem szabad csökkenteni a kisebbségi kultúra támogatását
Betűméret:             
Más-más módon látja a szlovákiai magyar civil és politikai érdekképviselet a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összegét érintő változtatásokat, abban viszont mindegyik egyetért, hogy a támogatások csökkentése nem járható út.
Az érintettek reakciói a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosának azon hétfői bejelentése alapján láttak napvilágot, amely szerint a vártnál kisebb mértékben, az idei 4 és fél millió euróról 4 és negyed millióra csökken a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás. A támogatás keretösszegét a jövő évi költségvetés tervezetében a múlt héten még mindössze 1 millió euróban határozta meg a pénzügyi tárca.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke az MTI-nek azt mondta: kiábrándítónak tartja a kisebbségi kultúrára szánt állami költségvetés körül kialakult helyzetet. Rámutatott: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenképpen csökkenésről van szó. "Három nap alatt nem szoktak véleményt változtatni a költségvetési javaslattal kapcsolatban. Vagy az első javaslat, vagy a helyreigazítás egyszerű átverésnek minősíthető. A kormány így akarja eltakarni, hogy nem kívánja növelni az identitás megőrzésére elkülönített tavalyi négy és fél milliós támogatást, pedig a magyar közösség számának csökkenése ezt indokolná" - jelentette ki Berényi József.
Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta: látni kell, hogy a szlovákiai magyar civil szektor mennyire rá van szorulva erre a támogatásra, és ezért az erre szánt keret összegét a jelenlegi szinten kell tartani. Rámutatott: az volna a kívánatos, ha a kisebbségi kultúrára szánt összeget és az elosztását törvényben szabályoznák, és az ezzel kapcsolatos mechanizmusokat átláthatóbbá lehet tenni - szögezte le.
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összege kapcsán a kisebbségi kormánybiztos által folytatott tárgyalást sikeresnek tartja, mivel, mint mondta: a megszorításokról rendelkező kormányhatározat 10 százalékos kiadáscsökkentéssel számol minden intézmény esetében, a kisebbségi kultúrára szánt összeg pedig csak 5 százalékkal csökkenne az ideihez képest. A tárgyalások még nem zárultak le véglegesen; "még megpróbáljuk valahogyan azt a 250 ezret is visszacsalogatni" - fogalmazott Bugár Béla.
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó