Kárpát-medence
Rákóczi Szövetség: beiratkozási ösztöndíj felvidéki és partiumi iskolakezdőknek
Betűméret:             
Több mint 3500 felvidéki és 700 partiumi magyar iskolakezdő részesül a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjában - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
A szövetség tájékoztatása szerint januárban és februárban 3582 diákot írattak be Szlovákiában magyar iskolába, ez több, mint a 2011-ben, illetve 2010-ben magyar iskolába beíratottak száma.
Az ösztöndíjak átadása szerdán Kassán, a Márai Sándor Alapiskolában veszi kezdetét a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának keretében. Az ösztöndíjakat szeptember és december között csaknem száz felvidéki magyar településen tervezik átadni - írták.
A Rákóczi Szövetség beiratkozási programja keretében minden felvidéki magyar iskolakezdőt részesíteni kíván az ösztöndíjban. A felvidéki tapasztalatokra alapozva, a Rákóczi Szövetség programját az idén kiterjesztette Nagyvárad, Margitta és Belényes magyar iskolakezdőire is, tekintettel az ottani asszimilációs folyamatokra.
A három partiumi városban szeptember folyamán mintegy hétszáz diák részesül a beiratkozási ösztöndíjban.
Az ösztöndíj értéke 10 ezer forint; támogatási szerződés keretében vehetik át az iskolakezdők szülei.
A szervezet tájékoztatása szerint a program célja, hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A program minden év decemberében veszi kezdetét az óvodások megajándékozásával, illetve a szülőknek írt levéllel, amelyben a magyar iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségére, valamint a magyar közösség megmaradása és a magyar iskolaválasztás közötti összefüggésre hívják fel a szülők figyelmét. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó