Személyi és pártpolitikai kérdésekről döntöttek a Most-Híd kongresszusán
Betűméret:
Az alapszabályzat módosítása, személyi kérdések, az Európai Néppárthoz (EPP) való csatlakozás és a jobboldali pártokkal való együttműködés voltak a legfontosabb témái a szlovákiai Most-Híd párt hetedik közgyűlésének, amely szombaton zajlott Rimaszombatban. A tanácskozáson a kisebbségi minimumról szóló alapdokumentumot is elfogadták.Bugár Béla pártelnök a sajtó képviselőinek elmondta, a párt hároméves működése alatt több választási kampányidőszakon is átesett, mostanra azonban elérkezett az idő a párt megújítására. Az új alapszabály értelmében rövidül az idő, amíg taggá válhat valaki a pártban. "Eddig kormánypártként működtünk, így fontos volt az egyéves időszak, míg taggá válhatott valaki. Most, hogy ellenzékbe kerültünk, ez már felesleges, hiszen aki taggá akar válni, annak elsősorban a párt céljai, elképzelései a fontosak" - magyarázta Bugár Béla.
Az elkövetkező időszakban beindul a pártstruktúrák komolyabb kiépítése, létrejönnek az egyes járási konferenciák, és pontosan leszögezik a hatásköröket az egyes szinteken - írta le a pártelnök az következő időszak feladatait. Hozzátette, fontos, hogy az egyes régiókban megerősítsék a működésüket, aktívabbá tegyék a tagságot. A közgyűlés elfogadta A szlovákiai magyarok megmaradásának és fejlődésnek alapfeltételei című dokumentumot is, vagyis röviden a kisebbségi minimumot.
"A kisebbségi minimum elfogadását a népszámlálási adatok ismeretében indítványozta a Szlovákai Magyarok Kerekasztala (SZMK), és május óta folytak róla egyeztetések a Kerekasztal, a Magyar Koalíció Pártja és köztünk. A dokumentum tartalmazza a szlovákai magyarság jelenlegi helyzetét, szükségleteit, céljait, valamint az eszközöket, amelyekkel ez a cél elérhető" - számolt be Solymos László, a Most-Híd frakcióvezetője a kisebbségi minimumról. Hozzátette, kezdeményezni szeretnék a többi Szlovákiában élő kisebbségnél is egy hasonló dokumentum létrehozását. A kisebbségi minimum szövegét hétfőn ismerteti bővebben közös sajtótájékoztatóján a Most-Híd, az MKP és a Kerekasztal. A párt döntött az EPP-be való felvétel kérvényezéséről is. "Három év után elérkezett az idő, mikor el kellett dönteni, milyen irányban lépünk tovább. Máshol a pártnak nincs is helye, mint az EPP-ben" - indokolta a lépést Bugár Béla. A közelmúltban lemondott Vörös Péter és Pfundtner Edit, valamint a kisebbségügyi kormánybiztossá kinevezett A. Nagy László helyére új elnökségi tagokat is választottak. A Most-Híd új alelnöki posztjára Solymos László frakcióvezető került, az elnökség tagja lett Nochta Edit eddigi pártigazgató, Burdiga Péter, Rozsnyó megbízott polgármestere és Vitkó Andrea párkányi önkormányzati képviselő. A közgyűlésen Bugár Béla komolyabb együttműködésre szólította fel a jobboldali pártokat, nevezetesen a Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH) és Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) nevű szervezetet. A jelen lévő Jozef Mikus, az SDKÚ alelnöke és Pavol Hrusovsky, a KDH alelnöke kifejtették, támogatják a párt törekvéseit az EPP-hez való csatlakozásában. Egyetértettek abban is, hogy Robert Fico egypárti kormánya nagyon erős kihívást jelent az ellenzéknek, ezért kell tovább mélyíteni a pártok közti kapcsolatokat. (MTI)
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.
A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon.
Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




