Kárpát-medence
Kelemen Hunor: Az alternatív küszöb csak mentőöv lehet
Betűméret:             
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csak mentőövként veszi számításba a decemberi romániai parlamenti választásokon a választási törvényben rögzített alternatív küszöböt; a szövetség az ötszázalékos küszöb átlépésére készül - jelentette ki egy Zilahon tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a választási törvény többféleképpen is értelmezhető. A szűk értelmezése esetén az alternatív küszöbbel bejutott pártok nem vesznek részt a szavazatok visszaosztásában, e pártoknak csak azok a jelöltjei szereznek mandátumot, akik kerületükben megszerezték a szavazatok több mint felét. "A hat-három (hat képviselői és három szenátori mandátummal teljesített alternatív küszöb) számunkra csak mentőöv. Aki a mentőövet akarja, az a merjünk kicsik lenni gondolat bűvkörében él" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. (MTI)
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó