Kárpát-medence
KMKSZ: barátságtalan lépés a kettős állampolgárság büntetése
Betűméret:             
Érthetetlennek és a kisebbségekkel szembeni barátságtalan lépésnek tekinti az ukrán parlament keddi döntését a kettős állampolgárság büntetéséről Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.
Az ukrán parlament által elfogadott törvénnyel kapcsoltban - amely az önként felvett második állampolgárságért 170–510 hrivnya (mintegy 5–15 ezer forint), az állami vagy a helyi önkormányzati tisztségviselők esetében pedig 850–1700 hrivnya pénzbírságot helyez kilátásba - Kovács Miklós az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: értetlenül áll a tény előtt, hogy az Ukrajnában a hatalmat gyakorló Régiók Pártja (PR) az október végi parlamenti választások célegyenesében ilyen, a saját hitelét romboló, a kisebbségekkel szemben barátságtalan lépésre szánta el magát.
Ugyanakkor ez is ékesen bizonyítja, hogy helyes a KMKSZ álláspontja, amely szerint a PR nem tekinthető magyarbarát pártnak, bármennyire is igyekszik erről meggyőzni a kárpátaljai magyarságot helyi szövetségese, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) – tette hozzá a KMKSZ elnöke.
Megjegyezte: most "kibújt a szög a zsákból", hiszen a kettős állampolgárság büntetéséről megszavazott jogszabály "egyértelműen leleplezi az UMDSZ csalárdságát", amellyel a kárpátaljai magyar szavazókat, akik között nem kevés a magyar állampolgársággal is rendelkező UMDSZ-tag, minden áron arra igyekszik rávenni, hogy voksaikat – a KMKSZ képviselőjelöltjeivel szemben – a PR embereire adják a parlamenti választásokon.
A kettős állampolgárságért kiszabható büntetés mértéke kapcsán Kovács kifejtette: ebben az esetben nem a bírság összegének a nagysága a lényeg, hanem az a tény, hogy – a korábbi helyzettel szöges ellentétben – ezentúl büntetőjogi felelősség terheli a kettős állampolgárokat.
A jogszabály lehetséges érvényesítése kapcsán a KMKSZ elnöke úgy vélte, hogy azt – mint szerinte hasonló esetekben mindig – szelektíven fogják alkalmazni, vagyis egyetlen orosz-ukrán kettős állampolgárt sem ér majd bántódás, miközben a kettős állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok ellen "hajtóvadászat" indul.
Az RMDSZ már sok épületet visszaszerezett a történelmi magyar egyházak számára. Ha elfogadta volna az apátság a jogi szolgálatainkat, lehet, nem így alakul ez a történet. Most ennek a szomorú, de jogerős bírósági ítéletnek a fényében kellene kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság...
2026. JÚNIUS 6.
[ 13:37 ]
A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó