GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 22. [14:42]

Meghiúsulni látszik az MPP és az EMNP választási együttműködése

Meghiúsulni látszik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási együttműködése.
Az MPP és az EMNP tárgyalódelegációjának - korábbi bejelentésük szerint - hétfő délelőtt kellett volna a tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy lezárják a múlt hét csütörtökén elkezdett tárgyalásokat. A Marosvásárhelyre tervezett megbeszélésre azonban már nem került sor.
Az MPP közleményben tudatta: "Sajnálattal veszi tudomásul, hogy az EMNP a függetlenséget garantáló garanciák esetén is mereven elzárkózik az MPP színeiben való indulás gondolatától és csak az önálló indulást tartja elfogadhatónak". Az MPP kijelentette, továbbra is prioritásának tekinti az erdélyi magyar közélet minőségi és erkölcsi korrekciójának a megvalósítását. "A december 9-ig terjedő (a parlamenti választásokig hátralévő) időszakban is ennek a célnak rendeljük alá politikai cselekvésünket" - áll a párt elnöke, Bíró Zsolt által jegyzett közleményben.
Az MPP tárgyalódelegációja múlt hét csütörtökén Székelyudvarhelyen egyeztetett az EMNP küldöttségével az esetleges választási együttműködésről. Az akkori tárgyalás után mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy közeledtek az álláspontok, és remélhetőleg egyezségre jutnak.
Bíró Zsolt, az MPP újonnan megválasztott elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, a csütörtöki tárgyalás óta összeült az MPP elnöksége, és ez a testület értékelte úgy, hogy a hétfőre kitűzött tárgyalási forduló okafogyottá vált. A pártelnök hozzátette, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is megpróbálnak tárgyalóasztalhoz ülni az elkövetkező napokban, hiszen az MPP június óta folyamatosan azt szorgalmazta, hogy az erdélyi magyarság egy "nemzeti válogatottal" vegyen részt a parlamenti választásokon.
Az MPP elnöke Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt idézte, aki szerint a magyar pártok versenye azt eredményezheti, hogy az RMDSZ két-három parlamenti mandátumot veszít. "Ha két-három mandátumban meg lehet egyezni, akkor nemcsak két-három helyet nyernénk" - magyarázta az MPP elnöke.
"Mi egyezségre törekszünk, de ha ez nem sikerül, akkor pártként indulhatunk el a választásokon, de még nagyobb esélyét látom annak, hogy független jelölteket támogassunk" - válaszolta a párt választási részvételére vonatkozó kérdésre az MPP elnöke.
A romániai választási menetrend szerint a jelölteket október 30-ig kell bejegyeztetni az illetékes választási bizottságnál. (MTI)



2013. május 19. [1:14]

Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül... >>

2013. május 18. [16:20]

A csíksomlyói búcsún a magyar megmaradás parancsát tanulhatják meg a zarándokok - nyilatkozott az MTI-nek a zarándoklat végén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. ... >>

2013. május 18. [13:57]

A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból,... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Orvosnál

Össze-visszavert ember támolyog este az orvoshoz. A doki szörnyűlködve így szól:
- Magával mi történt, ember?
- Nekem jött egy hattyú!
- Egy hattyú?!!
- Utána elütött egy ufo!
- Hmmm, egy ufo...
- Meg megcsapott egy angyal!
- Aha, értem. És utána?
- Utána kikapcsolták a körhintát.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása