GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. október 27. [15:47]

Malina Hedvig Civil-díjat kapott

Malina Hedvig Civil-díjat kapott

Zák-Malina Hedvig és ügyvédje, Roman Kvasnica kapta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának (SZMK) Civil Társadalom Fejlesztéséért Díját. Az elismerést Révkomáromban adták át az SZMK éves konferenciáján.
A díjat Malina Hedvig "az emberi jogaiért és igazáért való többéves kiállásáért, töretlen erkölcsi tartásáért és az igazságosságba vetett megingathatatlan hitéért", Roman Kvasnica pedig "többéves kitartó jogérvényesítő munkájáért, Zák-Malina Hedvig méltó jogi képviseletéért és az emberi és kisebbségi jogok melletti önzetlen kiállásáért" kapta - áll a Kerekasztal közleményében.
"Különleges díj ez az életemben, hiszen ez az első elismerés, amit szlovákiai magyaroktól, vagyis az enyéimtől kapok. Nagyra tartom a Kerekasztal tevékenységet, űrt tölt be a munkájuk" - mondta Malina Hedvig a díjátadón az MTI-nek.
A két díjazottat Vrabec Mária újságíró méltatta. Elmondta, hogy Malina Hedvig és Roman Kvasnica példát mutatott polgári öntudatból és emberségből. Hangsúlyozta, hogy Roman Kvasnica ügyvéd volt az, aki felnyitotta a szlovák társadalom szemét, hogy a lényeg nem a nemzetiség, hanem az, hogy a hatalom egy védtelen állampolgárt bántalmazott. "Ez a két ember megmutatta, hogy a tisztesség nem nemzetiségfüggő" - tette hozzá Vrabec Mária.
A Civil Társadalom Fejlesztéséért Díjat a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat alapította 2006-ban; 2011-től gondozója és adományozója a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala. A díjat minden évben olyan kiemelkedő személyiségnek adják át, aki önkéntesként, szervezőként, vezetőként, szponzorként vagy mecénásként aktív szerepet vállalt a szlovákiai magyar civil szektor építésében, fejlesztésében, kapcsolatrendszerének alakításában és bővítésében. (MTI)



2013. június 17. [16:11]

Diaszpórák és fejlődés: hidak a társadalmak és az államok között címmel kétnapos miniszteri szintű nemzetközi konferencia kezdődik kedden Genfben a Nemzetközi Migrációs... >>

2013. június 17. [16:02]

Németh Zsolt reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek... >>

2013. június 16. [16:14]

Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomban rendezték meg vasárnap az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének (EMÖSZ) alapító ünnepségét - tájékoztatta az MTI-t... >>



1 euró 114.04 dinár
1 dollár 85.15 dinár
100 forint 38.71 dinár
100 dinár 258.3 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Mértékegység

- Melyik mennyiség mértékegysége a szellem/négyzetméter?
- A lidércnyomásé.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása