Kárpát-medence
Kelemen Hunor: felháborító a romániai régiók átalakításáról szóló tanulmány
Betűméret:             

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak minősítette azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá.

Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá. A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel.
Kelemen Hunor szerint a szakértői bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. "A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókban való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában az egykori kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó "homogenizációs politikája" jelenik meg.
"Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok" - jelentette ki Kelemen Hunor. (MTI)

A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó