Kárpát-medence
Horvát választás - Már az első körben eldőltek a "magyar helyek"
Betűméret:             

A vasárnap kezdődött helyhatósági választásokkal egy időben rendezték meg a kisebbségi elöljáró-helyettesek választását is Horvátországban, és a magyarok már az első körben megválasztották az általuk delegált tisztségviselőket a következő négy évre.
Azokban a városokban és járásokban, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a 15 százalékot, az adott kisebbség jogosult választani egy-egy polgármester-, illetve járási elöljáró-helyettest.
A valamivel több mint 14 ezer fős magyarság esetében ez összesen öt járásra igaz. Ezek közül az egyikben a magyarok nemcsak meghaladják az arányt, hanem egyúttal a legnépesebb közösséget alkotják, így ott nem a helyettesi, hanem magáért az elöljárói posztért indultak.
A két horvátországi magyar szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK), valamint a Magyar Egyesületek Szövetsége (MESZ) civil szervezetként nem indíthatott jelöltet a választásokon, így a magyarok független vagy horvát pártlistákon indultak.
Mind a négy járási elöljáró-helyettesi posztért legalább két-két magyar versengett. A még nem hivatalos eredmények szerint a magyar szavazatok többségét a bellyei járásban Déra Nándor, az ernesztinovóiban Dominovics Edit, a darázsi járásban Sípos Sándor szerezte meg a HMDK támogatásával, a Vukovár-Szerém megyei Tordinci járásban pedig Kel Rózsika győzött a MESZ támogatásával.
A hercegszöllősi járásban, ahol két magyar indult az elöljárói posztért, Sója Dénes, a magyar kisebbség parlamenti képviselője és egyben a MESZ egyik alelnöke nyert, és ezzel zsinórban negyedik járásvezetői mandátumát szerezte meg.
Legkevesebb 5 százalékos népességarány mellett egy-egy megyében, városban vagy járásban - számarányának és a képviselő-testület létszámának függvényében - egy vagy több képviselői hely is megilleti az adott kisebbséget a megyei közgyűlésben, valamint a városi, illetve járási tanácsban. Becslések szerint a magyarok a korábbiakhoz hasonlóan most is legkevesebb 30-40 képviselői mandátumot szereztek országszerte a regionális, illetve helyi testületekben.
Ahol a horvátok vannak kisebbségben, ott ugyanez az elv a horvátokra érvényes. (MTI)


A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó