Kárpát-medence
A Magyar Polgári Párt üdvözli az RMDSZ autonómiatörekvését
Betűméret:             

A romániai Magyar Polgári Párt (MPP) az MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleményben üdvözölte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényt készül benyújtani a román parlamentben Székelyföld területi autonómiájáról.

A párt reményét fejezte ki, hogy a bejelentést tettek is követik. Abbéli reményét is megfogalmazta, hogy "a jövőben nem fordul elő olyan szégyenteljes eset, amikor a szövetség honatyái kivonulnak a törvényhozás üléséről, ha a székely autonómia kérdése szerepel napirenden" - áll az MPP közleményében.
A párt arra utalt, hogy 2012. szeptember 25-én az RMDSZ Székelyföldön megválasztott három szenátora nem vett részt a román felsőházban a Székelyföld autonómiastatútuma törvénytervezetének a végszavazásán.
Az MPP úgy vélte, mérföldkő lehet az RMDSZ tizenegyedik kongresszusa az erdélyi magyarság életében, hiszen ezen "a generációváltás mellett egy egészséges szemléletváltás jelei is megmutatkoztak".
A párt kinyilvánította, mindig is azt vallotta, hogy helye és ideje van a versenynek, amiként helye és ideje van az együttműködésnek is. "Meggyőződésünk, hogy stratégiai kérdésekben csak közös erővel tudunk eredményt elérni. A Magyar Polgári Párt nyitott a párbeszédre, éppen ezért örömmel fogadunk minden olyan megnyilvánulást, amely a nyitás irányába hat" - fogalmaz az MPP vasárnapi közleménye. (MTI)

A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó