Kárpát-medence
Megalakult az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége
Betűméret:             

Gyergyószentmiklóson az örmény katolikus templomban rendezték meg vasárnap az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének (EMÖSZ) alapító ünnepségét - tájékoztatta az MTI-t Puskás Attila, az EMÖSZ elnöke.

Az EMÖSZ-t április 30-án jegyezték be a gyergyószentmiklósi törvényszéken. A szövetséget a Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület, a Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Egyesület és több csíkszerdai, szamosújvári magánszemély alapította.
Puskás Attila elmondta: Gyergyószentmiklóson él jelenleg Erdélyben a legnagyobb, mintegy 1200 főre tehető örmény közösség. Erdélyben 2000-3000 főre becsülik az örmény-magyar közösség létszámát, amely - elmondása szerint - amely mindig befolyásos emberekből, főleg értelmiségiekből, kereskedőkből állt.
"Mindannyian Örményországból származunk, de két úton jöttünk a jelenlegi Romániába. A mi őseink 300 éve vannak itt, és egy magyar közösségbe integrálódtak, míg akik Bukarestben egy ottani szövetségbe tömörülnek, és parlamenti képviselettel is rendelkeznek, körülbelül száz éve érkeztek, a genocídium után" - magyarázta Puskás Attila az erdélyi örménymagyarok sajátos identitását firtató kérdésre válaszolva. Hozzátette: magyar érzelműnek vallják magukat, magyarul beszélnek: örményül már szinte senki sem beszél közülük.
Hozzátette: mikor az örmény apostoli egyház hívei Erdélybe érkeztek, elfogadták a pápai fennhatóságot, de sajátos szervezeti struktúrájuk van.
"Létezik Romániában az örmény katolikusok ordináriátusa, ami azt jelenti, hogy a vezetője nem püspök, hanem kormányzó, és most az a sajátos helyzet állt elő, hogy a 90-es évek elejétől ez erdélyi katolikus főegyházmegye érseke és az örmény kormányzó ugyanaz a személy, Jakubinyi György" - magyarázta az EMÖSZ elnöke.
A vasárnapi ünnepségen, a - Világosító Szent Gergely, az örményeket megkeresztelő püspök tiszteletére bemutatott - szentmise után a Szent Korona Lovagrend kolozsvári koronaőrei, a Szent Gellért Lovagrend képviselőivel közösen bemutatták a Szent Korona másolatát. Elhangzott: a Szent Koronát a befogadó szent-istváni szellem kifejezőjeként, és a magyar nemzet tagjaiként tisztelik az erdélyi örménymagyarok.
Az ünnepségen Borboly Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is részt vett.
"Nagyra becsüljük az örmények hozzájárulását a magyar kultúrához és nagyra becsüljük ragaszkodásukat hagyományaikhoz, sajátos identitásukhoz: az ilyen kitartás és a gyökerekhez való ragaszkodás vezet oda, hogy egy közösség a lehető legtermészetesebb módon megvallja önazonosságát, használhassa jelképeit, és ehhez való jogát senki se kérdőjelezhesse meg a 21. század Európájában" - mondta a nagykövet. (MTI)

A határon túli magyar szervezetek és médiumok támogatási rendszerének átvilágítását jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében. A politikus szerint az új kormány felülvizsgálja a külhoni magyar...
2026. JÚNIUS 5.
[ 10:48 ]
Ukrajna kötelezettséget vállal a Kárpátalján élő százezres magyar kisebbség oktatási, nyelvhasználati, kulturális és politikai jogainak teljes körű rendezésére – jelentette be a miniszterelnök szerdán este a Facebookon. Magyar Péter azt írta, hogy a megállapodás pár hét intenzív magyar-ukrán szakértői szintű...
2026. JÚNIUS 3.
[ 22:08 ]
Bányászati szempontból megoldható a 80 éve bezárt Erzsébet-bánya látogathatóvá tétele az erdélyi Parajdon, ahol tavaly ősszel kezdtek karbantartási munkálatokba a bányászok. A helyreállítás folytatásához a bukaresti gazdasági minisztérium jóváhagyására várnak - nyilatkozott Moldován István, a parajdi sóbánya...
2026. JÚNIUS 2.
[ 17:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó