Kárpát-medence
30 ezer levélszavazat már megérkezett, hétfőtől ellenőrzik őket
Betűméret:             

Hétfőtől ellenőrzi a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatait a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Eddig csaknem 30 ezer levélszavazatot adtak le, 18 ezret külképviseleteken, valamint mintegy 12 ezret levélben juttattak vissza az NVI-hez.

Az NVI-hez az első levélszavazatok március 19-én érkeztek meg, az NVI pedig ezeket biztonságos helyen gyűjtötte. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt legalább egyszer hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését.

Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok feldolgozása március 31-étől, hétfőtől kezdődik, ekkor felbontják a külső, szállító borítékot, és az azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzik, szükség esetén a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó, illetve a magyar állampolgárságot igazoló okirat nyilvántartásában, valamint az állampolgársági ügyekben eljáró szerv megkeresése útján is.

Ha az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó borítékot - felbontás nélkül - félreteszik. Azt ugyanis csak a szavazás lezárulta után lehet felnyitni.

Az NVI arra számít, hogy a körülbelül 200 ezer szavazat fele érkezik postán az NVI-hez, és 25 számítógépen, két műszakban kétszer 25 munkatárs dolgozza majd azokat fel, összeveti az adatokat a nyilvántartásban szereplőkkel.

A szavazás napján este 7 órakor bontják fel a szavazatokat tartalmazó borítékokat, ezt a munkát a tervek szerint 80 munkatárs végzi majd három-négy tagú csoportokban. A szavazatokat négy-öt gépen szkennelik be, majd közlik - a tervek szerint negyedóránként - a levélben szavazás előzetes eredményeit. A végleges eredményt kézi számlálás után állapítják meg.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, amennyiben március 22-éig felvetették magukat a névjegyzékbe.

Az NVI eljuttatta a levélben szavazókhoz a szavazási levélcsomagot, amely tartalmazta az országos listás szavazólapot (ez eltér a magyarországi szavazás szavazólapjától, mert a voks elhelyezésére szolgáló kör a szkennelés megkönnyítése érdekében zöld színű, illetve nincs helye bélyegzőlenyomatnak), a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat nyomtatványát (ez az úgynevezett azonosító nyilatkozat), a szavazólap elhelyezésére szolgáló (felirat nélküli) belső borítékot, és a válaszborítékot (az NVI-nek címezve), valamint a szavazás módjáról szóló tájékoztatást és egy biztonsági ragasztócsíkot.

A választópolgárnak először a szavazólapot kell kitöltenie, majd a felirat nélküli borítékba kell helyeznie, és a borítékot le kell zárnia. A le nem zárt borítékban lévő szavazat érvénytelen.

Ezt követően a választópolgárnak ki kell töltenie egy azonosító nyilatkozatot. Az adatoknak meg kell egyezniük a regisztrációs kérelemben, illetve a lakcímet igazoló hatósági igazolványon, az útlevélben vagy a honosítási okiraton vagy az állampolgársági bizonyítványon szereplő adatokkal. Hiába tölti ki valaki helyesen az azonosító nyilatkozatot, ha azt nem írja alá, a szavazata érvénytelen lesz.

A szavazólapot tartalmazó borítékot és az azonosító nyilatkozatot válaszborítékba kell zárni. Egy válaszborítékba csak egy nyilatkozatot és egy szavazatot lehet tenni, ha egy válaszborítékba több nyilatkozat vagy szavazólap kerül, valamennyi voks érvénytelen lesz.

Ezt követően a válaszborítékot le kell ragasztani a borítékban található öntapadós matricával. Ez azért fontos, hogy a borítékból ne lehessen se kivenni, se oda beletenni más szavazatot. A levélszavazatot ezt követően vissza kell juttatni az NVI-hez (postán), vagy bármely külképviseleti választási irodához vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodához. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban