Kertelés nélkül
Hazugság az egész!
Betűméret:             
Egy hete New Yorkban bemutatták az In the Land of Blood and Honey (A vér és méz országában) című filmet. Az amerikai mozikba állítólag december 23-án érkezik meg – ide pedig majd tavaszra. Ha nálunk egyáltalán vetíteni fogják...
Mert hogy „szerbellenes”. Ezt igen releváns helyről közölték – a boszniai szerb horrortákolmány, a csetnikálmot megtestesítő Srpska vezető pártjának Végrehajtó Titkára sugallt ilyesmit. És ha a Srpskának ez a véleménye, akkor egészen biztos, hogy annak itteni hódolói és pártolói is ezen a véleményen lesznek vagy már vannak is. És akkor már nem is olyan biztos, hogy a csillogó-villogó multiplexek majd műsorra merik tűzni...
Gyorsan tisztázzunk le valamit: a filmet nem láttam, nem torrenteltem le, lehet, hogy meg se nézem. Tehát nem védem, nem méltatom, nem is kritizálom. Attól sem ájulok el, hogy Angelina Jolie-nak ez az első rendezése, az már viszont érdekes számomra, hogy egy sor jó délszláv színész (igen, szerbek is!) játszik benne.
Nem tudom, hogy a Végrehajtó Titkár látta-e a filmet – elrepült-e e célból a mélyen megvetett Egyesült Államokba vagy valaki lekalózkodta neki a netről, de az alapján, amit nyilatkozott, inkább nemleges válaszokra fogadnék. Azt mondta Dodik embere, hogy „már az a tény, hogy a bosnyák egyesületek egybehangzóan támogatják (a filmet), önmagáért beszél”. Ha jól értem, nem láttam, de tudom, hogy mi van benne.
A szarajevói Dnevni Avaz állítása szerint a Srpska-beli pártok és háborús áldozatok egyesületei azt állítják, hogy a filmben a szerbek – kivétel nélkül – az egyedüli gonosztevők és a háború egyedüli kiváltói.
Ja, és a gyűjtőtáborokat megjárt szerbek egyesülete követeli, hogy a Srpskában tiltsák be a filmet. Persze, lehetne erre úgy reagálni, hogy nem sok értelme lesz a tiltásnak, mert a netről előbb-utóbb le lehet majd tölteni, történetesen „Kelet-Szarajevóból” is (a nemzetközi protektorátus betiltotta a „Szerb Szarajevó” használatát). De a tiltásnak lesz értelme – a Srpska védi saját igazát, alapjában saját raison d'être-ét.
Angelina Jolie azt mondta, nem politikai filmet akart készíteni, szándékai szerint a film a háborús időkben élő emberek intim drámáival foglalkozik. Hiszi a piszi! Ez egy amerikai film, tehát szerbellenes, mert ha orosz lenne, akkor...
Láttam fényképeket is, amelyeken a miloševići "föderáció” egyenruhájában vannak a boszniai szerb fegyveresek – rendben, a pénzt, a fegyvert és minden egyebet innen kaptak Karadžićék, de az egyenruhák és a jelzések különböztek. Mondjuk, erre, a hitelesség apró részleteire, oda kellett volna figyelni. Láttam a trailert is: civileket lövő mesterlövész, nők élő pajzsként való „használata”, nemi erőszak, mint a Másik megsemmisítésének eszköze. Nem volt ilyen Boszniában? Ja, hogy nemcsak az egyik fél csinálta? Mindenki egyaránt hibás, tehát senki sem az?
És mi történt például Višegradban, ahol most a Srpska vezérének patronátusa alatt Nemanja (ex-Emir) Kusturica Kővárost épít? Nemanja azt mondta vala, hogy lesz egy lehelet török, ott lesz az Osztrák-Magyar Monarchia pecsétje is, de legtöbb a görög-szerb neoklasszicizmus lesz. Hogy micsoda? Görög-szerb neoklasszicizmus. Osztrák-magyar behatás 1571-ben, amikor a Híd felépült? Nagy művész, sokan szeretik... Mecset, ergo, nem lesz. Pravoszláv templom meg persze.
Jut eszembe, Ratko M. mondata, amikor dölyfösen végignézett Srebrenica utcáin: na, most akkor bosszút álltunk a törökökön! Tehát, mi is történt 1992-ben Višegradban, amely '92 óta már nem csak és nem elsősorban a Hídról ismert, amelyet Ivo Andrić, a horvátnak született, de szerbbé lett Nobel-díjas megörökített ama híres regényében? Kislányokat, nőket százával erőszakoltak meg a csetnikek, gyermekeket, nőket, öregeket zártak be egy házba, amelyet felgyújtottak, a másikba gránátokat dobáltak, a férfiakat a Drinába lőtték. És ez csak Višegrad... Ez „csak” a minta, amely alapján zajlott minden „felszabadítás”. Így jött létre, ezáltal – a Republika Srpska. Višegradban ‘91-ben a lakosság kétharmada volt muzulmán. És ma? Ma a Srpska része. Nem véletlenül kötött ki a Srpska minden egyes létrehozója, politikai és katonai vezetője Hágában, ahol évtizedes börtönbüntetések voltak az ítéletek. Ja, merthogy a hágai bíróság is „szerbellenes”...
Na, nem baj, majd Kusta megcsinálja a Híd a Drinán saját változatát, a Kamengradban, persze. És majd helyrehozza a dolgokat, az lesz a film, az igazi művészet, nem az, amit a szerbellenes Hollywood készített és a szép, de megtévesztett Angelina írt alá. Az mind hazugság!
Az ám, látták a Turneját?
Azt meg nemzetárulók csinálták!
Márton Attila
Oly távol, s mégis közel - illusztráció
2012. OKTÓBER 31.
[ 17:39 ]
„A Kolléga” - illusztráció
2012. OKTÓBER 24.
[ 13:00 ]
Milyen társadalmat akarunk? - illusztráció
2012. OKTÓBER 14.
[ 15:16 ]
Farkasra bízott bárány - illusztráció
2012. OKTÓBER 9.
[ 14:31 ]
Agyfájdító az októberek első hétvégéje előtti rituális játék. Évről-évre ugyanaz. Főszerepben Ivica Dačić, mellékszereplők: Dveri, Naši, a szerb pravoszláv egyház, a főszereplő éppen időszerű koalíciós partnerei, politikai hátterű erőszakszervezetek („szurkolók”), egy-két merész deklarált...
2012. OKTÓBER 2.
[ 9:31 ]
„Vajdaságban ismét népszerű lett a magyar nyelv tanulása”. „Hivatalos adatok nincsenek, de az elmúlt másfél évben több vajdasági magyar távozott Nyugat-Európába, mint a kilencvenes években”. Két állítás. Az egyik cím formájában jelent meg a Vajdaság Mán, a másik elhangzott az Újvidéki/Vajdasági...
2012. SZEPTEMBER 27.
[ 8:51 ]
Bedobták a csontot, van mit rágni és min rágódni. Mintha Koštunica kérdezték volna – a jelenlegi hatalom népszavazásra bocsátja a Koszovó vagy az EU kérdést. Persze, amennyiben az EU Koszovó elismerését szabja a csatlakozás feltételéül. Komoly szándék bejelentése, vagy üzenet az EU-nak: ha tovább feszítitek a...
2012. SZEPTEMBER 18.
[ 10:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó