Pangás a választásokig

Kiszivárgott, hogy mit javasol az IMF – valójában a következő kormánynak. A jelenlegivel ugyanis nincs miről alkudoznia, hiszen bő két hónap múlva választások lesznek. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a kormány átvészeli ugyan a teljes négy évet, de parlamenti többsége általában csupán néhány fős volt a négy év alatt. Jelenleg is ez a helyzet, vagy nincs is meg a többség, mivel az SPO nem tudta elérni képviselőinek a kormányból való menesztését. Többek között ezért sem módosítható az állami költségvetés, amelyet eleve rosszul terveztek meg és így fogadta el a kormánytöbbség is.
Az IMF javaslatai (szakértők szerint az IMF nem parancsol, hanem javasol, néha több változatot is): az áfa növelése, az állami szubvenciók csökkentése, a bértömeg csökkentése, a jövedelemadó és vagyonadó növelése. Beszélnek a nyugdíjkorhatár további növeléséről is, stb. Nem kell ahhoz gazdasági szakembernek lenni, hogy mindezek az intézkedések hova irányulnak: növelni az állami bevételeket, csökkenteni a kiadásokat. Egyszerű. De vajon nagyszerű-e?
Vannak közgazdászok, akik maradéktalanul egyetértenek a javaslatokkal és főleg azok „szellemiségével”, mondván, hogy az egyébként szükséges rendszerbeli átalakításokra – értsd az adminisztráció és általában az állami szektor (oktatás, egészségügy stb.) lefaragására („közkedvelt néven” reformokra) már nincs idő, sürgősen tenni kell valamit az államkassza feltöltése érdekében.
A kormány többet költ a tervezettnél (fizetések, kötvénykibocsájtás, banki garanciák...), a bevételek pedig a tervezetteknél kisebbek.
Nagy a közadósság (túllépte a GDP 45%-át), de nem annyira, mint például Németországban, ahol 80% ez az arány. A különbség abban van, hogy Németország ezt még mindig megengedheti magának, a befektetők bíznak abban, hogy visszakapják a pénzüket, Szerbia viszont egyre nagyobb kamatokkal szembesülhet, amennyiben nem történik gyökeres változás.
Lehetséges-e gyökeres változás a „kevesebb kiadás, több bevétel” képlet eredményeként? Ez ügyben is megoszlanak a vélemények. Egyesek ugyanis azzal érvelnek, hogy miközben ez a képlet ésszerű és jól működik egy háztartás szintjén, állami szinten kontraproduktív is lehet. Magyarán, visszaüthet. Hiszen ha az emberek elszegényednek, akkor csökken a fogyasztásuk is, vagyis nincs ami beindítsa a termelést, a gazdasági növelést. Esetleg a kivitel...
Ilyen értelemben az sem kizárt, hogy majd a következő kormány növeli ugyan az áfát, de az adóreform keretében stimulálni igyekezne a termelést és a kivitelt. Persze, a foglalkoztatottsággal is tenni kellene valamit – pl. csökkenteni a munkaadók adóterheit, támogatni a kivitelt.
Az is egy lehetőség, hogy a következő kormány nem is csökkenti kiadásait, hanem csak átcsoportosítja azokat. Például nem működtet százvalahány „ügynökséget”, csökkenti az államapparátus kiadásait, és a pénzt igazi nagybefektetésekre költi – olyanokra, amelyek sok embernek adnak munkát. Hogy ez mennyire reális, mekkora a valószínűsége annak, hogy a különféle „ügynökségeket”, „intézeteket” „közvállalatokat” stb, vagyis a pártkáderek kenyéradóit és a pártok pénzelőit és erejük megtartóit felszámolnák, vagy drasztikusan csökkentenék, ennek eldöntését az Olvasóra bízom.
Az IMF receptje: áfanövelés, a fizetések csökkentése, újabb elbocsátások – mindez az egyszerű embereket terhelné. Ahogyan a dinár folyamatos gyengülése is. És ha már itt tartunk, akkor jogos a kérdés: hol jelenik meg nálunk az a híres törvényszerűség, mely szerint a kereslet csökkenéséből az árak csökkenése következik? Nálunk ugyanis olyan a kapitalizmus, hogy fogyasztóerő le, fogyasztás le, árak föl!
Roberto Lavagna egykori argentin gazdasági miniszter, aki egy évtizede kihúzta országát a csávából, azt javasolja a görögöknek, hogy ne ezen az úton induljanak el. „Elsőként a hitelek futamidejét növeltük, mert nem a bankokat, hanem az embereket igyekeztük menteni” - mondja Lavagna, majd hozzáteszi, hogy az elszegényedett ember nem jó fogyasztó. A görögöknek azt ajánlja, hogy az oktatásba, a technológiába, a tudományba fektessenek be, növeljék a termelékenységet (turizmus, szolgáltatások).
Javaslatai egyelőre csak javaslatok (ő sikeresen véghezvitte azt, amiről beszél), a görög parlament azt teszi, amit tenni kényszerül, hogy segítséget kaphasson az EU-tól – tüntetések ide vagy oda. Közben a görög tőke menekül az országból – Macedóniába, Bulgáriába...
Visszatérve Szerbiához: az IMF elvonult, várja az új kormányt, a jelenlegi költekezését nem nagyon ellenőrzi senki (választások előtt állunk!). Szerbia hitelminősítésének sem biztos, hogy jót tesz az, hogy az IMF nem mondta rá az áment a készenléti „csomagra”. Ahogyan a dinár árfolyamának sem tett jót.
Azt szokták mondani, hogy komoly reformokhoz társadalmi konszenzus kell. Szerbiában (sem) látok erre nagy esélyt.
Várjuk ki, majdcsak elmúlnak majd a választások, elcsitul a politikai marketing (miért Horst Fuchs jut eszembe, ha ezt a szóösszetételt hallom?!). Lesz új (régi-új?) kormány, amely belekezdhet (feltételezve, hogy nem 2-3 képviselőn múlik majd annak is a sorsa) a „szükséges reformokba”. Nem biztos, hogy sokan örülnek majd azoknak...
Márton Attila

Tweet

Szóljon hozzá!

Hozzászólások (Beta*)

Neve

E-mail címe

Kommentje

1500 / 1500

Biztonsági kód:


* teszt / fejlesztési fázisban