Pénz beszél

A Magyar Fordulat (MF) megalakulását követően a koalíció leggyengébb láncszemének neveztem Ágoston pártját. A tiszavirág életű koalíció szétesése azonban nem csupán arról szól, hogy a VMDP elnöke a Fidesz iránti hűsége miatt szétrobbantotta a magyar előjelű kisebb pártok VMSZ elleni összefogását...
A VMDP tehát nem indul a VMSZ elleni koalícióban, mert a Fidesz a VMSZ-t támogatja. Ez utóbbi tény mintha sokkolta volna Ágostont, ami meglepő, hiszen a korábbi választások alkalmával is így volt. Sőt, a „fülkeforradalom” után, a második Orbán-kormány hivatalba lépését megelőző napokban, Martonyi, a majdani külügyminiszter közölte, hogy a határon túli régiókban csupán egy-egy magyar előjelű pártot látnának szívesen. Volt-e arra esély, hogy itt ez az egy a VMDP legyen? Persze, szónoki a kérdés. Mellékesen, számomra nem egészen világos, hogy mi haszna van a VMDP-nek abból, hogy amolyan „reménytelen szerelmesként” a Fidesz apologétája –, hacsak az ideológiai elvszerűség hangoztatása nem kárpótolja Ágostont a politikai kudarcokért.
A VMDP tehát önállóan folytatja útját (hova is?), de nem kizárt, hogy pártjára a megszűnés vagy a széteséssel párosuló beolvadás vár – lásd a magyarkanizsai példát, ahol a helyi VMDP-sek jobbnak látták a VMSZ-hez való csatlakozást, mint azt, hogy megpróbáljanak eligazodni a Hírlevélből érkező ideológiai intelmeken.
Az sem meglepő, hogy a Magyar Remény Mozgalom (MRM) is „leszakadt”. A VMDP-ből való kiválással létrejött párt a kezdeteitől a Jobbik „testvérpártjának” számít. A Jobbik ezt nyomatékosította is a napokban egyértelmű támogatásával. Az MRM-mel való szövetkezés bejelentése egyébként káros is volt a szerbiai politikai színtéren a VMDK és az MPSZ számára – a VMSZ sem hagyta ki a ziccert és „szélsőségesnek” nevezte az akkor még közösen ellene indulni látszókat.
A magyarországi jobboldal két pártja tehát már régen kiválasztotta itteni favoritjait: a Fidesz a VMSZ-t, majd utóbb a Jobbik az MRM-et.
A VMDK és az MPSZ minden bizonnyal azért kezdett bele az „MF-projektumba”, hogy fennmaradjanak. Már az MF is nehéz vállalkozásnak indult – sokat panaszkodtak például a köztársasági szinten szükséges támogatói aláírások számára (10.000), de a négy párt közös igyekezete talán lehetővé tette volna az országos szintű listaállítást is. Talán. De ezt már nem fogjuk megtudni. A két párt végül, határon túli támogatás, és ami ennél is fontosabb, de részben az előzőnek a következménye – pénz és média nélkül, kénytelen volt újabb szövetségesek után nézni. Abban reménykednek, hogy a Zukorlić főmufti (veje) által irányított Bosnyák Demokratikus Közösség (BDZ) hátszelén sikerül bejuttatniuk egy képviselőt az országos parlamentbe, és néhányat a tartományiba - ami óriási siker lenne, de mint minden óriási siker nem a legvalószínűbb forgatókönyv. Négymilliós választási részvétel esetén ugyanis 16.000 szavazat kell egy-egy kisebbségi nemzeti párti avagy koalíciós képviselő bejuttatásához, és kérdés, hogy a Mindannyian Együtt (ME) koalíció listáján vajon befutó helyen szerepel-e majd a VMDK elnöke (az MPSZ elnöke a tartományi részarányos lista vezetője).
Az MPSZ és a VMDK már rengeteg kampányidőt veszítettek a halva született Magyar Fordulattal. Kétséges, hogy a választópolgárok azonosítani tudják-e majd az Mindannyian Együttet, tudni fogják-e, hogy kit is foglal magába. Helyhatósági szinten egyértelműbb lesz a helyzet – ott ugyanis - a „tömbben” - saját nevén indul majd a két párt.
A VMSZ gyakorlatilag még a választások kiírása előtt aratott egy fontos győzelmet. Orbán nemcsak az eddigi támogatásokat biztosítja, hanem azt is elérte, hogy ne legyen VMSZ-elleni magyar összefogás.
Pásztor a muzulmán vallási vezető által fémjelzett párttal együttműködő VMDK-t és MPSZ-t nemcsak „periférikusnak” és gyakorlatilag nem létezőnek nevezte, hanem azt is megállapította, hogy „Ez a próbálkozás ... nemcsak hogy nem magyarul történne, hanem nem keresztényül történne”. Ezt a játszmát sem kesztyűben játsszák...
A VMSZ-nek van pénze, van médiabirodalma, munkahelyek fölött rendelkezik, mögötte Orbán és ezáltal a magyar állam. Ezen felül Pásztor igyekszik megismételni négy évvel ezelőtti sikerét, amikor egyedüli vajdasági származású jelöltként 90.000 körüli szavazatot szerzett az államfőválasztáson. Akkor feltehetően nem csak magyarok voksoltak rá, hanem más nemzetiségű vajdaság-pártiak is. Ezért ismét nagy hangsúlyt fektet a „magyar közösségen” belül egyeduralkodó párt a vajdasági jellegű jelszavakra – és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga becsmérlésére. A más nemzetiségű szavazatok megszerzésére irányul talán a nagy csinnadrattával bejelentett belgrádi és hódsági szervezetek megalakítása, meg egy szerb nemzetiségű ex-demokrata kooptálása is. Továbbá az is, hogy az SNS-hez való verbális közeledésnek hirtelen vége lett a választások kiírása előtt és a VMSZ elnöke azóta ismét a demokratákkal való együttműködésről beszél. Ez részben feltehetően annak a következménye, hogy a potenciális szavazók nagy része ellenszenvvel fogadta a Nikolić-Vučić párossal való koalíció lehetőségét.
Tényként kezelhető viszont, hogy bárki is alakít majd kormányt Szerbiában, az „EU
miatt” valószínűleg beveszi majd maga mellé a VMSZ-t.
A Pásztor pártján belül esetleg létező elégedetlenség, amelyről szóbeszédek keringenek választási siker esetén biztosan nem jut majd kifejezésre. A pártból a minap kilépő alapító tag, Bacskulin István nyílt levele, amelyben így vélekedik: „A VMSZ közel 12 éve részt vesz a hatalomban, miközben a vajdasági magyarok (demográfiai, foglalkoztatási, oktatási stb.) helyzete folyamatosan romlik. A pártban sajnos eluralkodott a személyi haszonszerzés és csoportérdek.”, mint az várható volt, nem talált nagyobb médiavisszhangra.
Márton Attila