Közlemények
Tisztázódás a szerb politikai színtéren
A VMDP közleménye
Betűméret:             
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) figyelemmel a vajdasági magyarság alapérdekeire, érdeklődéssel kíséri a kormányalakítási folyamatokat.

1. Az, ami Szerbiában, feltehetően külső befolyásra, nem valósult meg 2008-ban, megtörtént 2012-ben. A nacionalista szerb pártok alakíthatják meg a szerb kormányt.
Ezt a fordulatot, mert fordulatról kell beszélni, két körülmény magyarázza. Az egyik, hogy a nyugati nagyhatalmak mellett az „érdeklődő jóakarók” között az idén megjelent az Orosz Föderáció is. A másik, hogy a természetes megoldás, a nacionalista kormány létrejötte, melyben úgy látszik a nyugat felé elkötelezett Dinkić-féle Szerbiai Egyesült Régiók (URS) megkapja a gazdaság és a külügyek irányítását, a külső tényezők által is elfogadható kompromisszumnak bizonyult.
E végkifejlet nyomán a Tadić-féle sok sebből vérző Demokrata Párt (DS), amelyet a választások előtt nagy csinnadrattával elhagytak a szerb liberális entellektüelek is, a szétesés szélére került.

2. Van azonban, egy összekötőkapocs, amely egybe tartja a szerb politikai elitet. Ez nem más, mint Koszovó és a kisebbségek iránti viszony. Míg Koszovó ügye egyre inkább nemzetközi hatáskörbe kerül, a kisebbségi kérdés „sem autonómiát, sem más engedményeket” elv érvényét egyik szerb politikai párt sem vonja kétségbe. Ilyen értelemben a szerb politikai színtéren van nemzeti konszenzus.

3. Ilyen politikai kontextusban az, hogy Pásztor István nemet mondott a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kormányalakítójának, nem vall nagy politikai bölcsességre. Ivica Dačić (eddigi kormányalelnök és belügyminiszter) ajánlata ugyanis, mellyel a VMSZ-t a hatalomba invitálta, nem egyéb, mint politikai trükk. Nem véletlen, hogy a szerb média hanyag eleganciával siklott el felette. Mint ahogy szóra sem méltatta Pásztor Tadićnak tett nyilvánosan megismételt hűségesküjét sem.

4. De nincs minden veszve. Ha a VMSZ nem tanúsít most is hagyományosan nagy hajlékonyságot, ha új szerb partner után kell nézni, nos, akkor itt az ideje, hogy Pásztor feltegye a lécet.
Persze, nem úgy, ahogy ezt Pásztor István a mai Magyar Szóban megtette. Ahol megelőlegezett simulékonysággal jelenti ki: „Reménykedünk, hogy Dačić úr, mint a kormány új elnöke nyitottságot mutat majd a kisebbségeket érintő és a nemzeti tanácsokkal kapcsolatos kérdésekben, és számunkra fontos egyéb kérdések vonatkozásában is”.
Ez így nem más, mint a teljes önfeladás rövid, de találó megfogalmazása. Így fogalmaz a két oldalról szorongatott „főmagyar”, aki egyben a „legbefolyásosabb” magyar párt és a tartományi képviselőház elnöke is.

5. Mi legyen a léc, amit fel kell tenni? Először is a tényleges kisebbségi autonómia irányában kell módosítani a nemzeti tanácsokról szóló törvényt. Részéve kell azokat nyilvánítani a Szerbiában kialakuló közjogi rendszernek, úgy is, hogy a külön választói névjegyzékek tényleges kivonatai legyenek az általános, hivatalból vezetett választói névjegyzéknek. Nemkülönben ki kell zárni a lehetőségét annak, hogy a nemzeti tanácsokban politikai infiltrációra kerüljön sor. E testületekben, ha azok valóban a kisebbségi közösségek legitim döntéshozatali fórumaivá válnak, nincs helye nemcsak a DS, de többi szerb párt civilszervezeteken keresztül beszüremlett tagjainak sem.
El kell érni azt is, hogy az új szerb kormány legalább egy dologban legyen jobb az elődjénél. Alkalmazza a tagpártjai által annyira pártolt 2006-os Alkotmánynak a garantált parlamenti helyekre vonatkozó rendelkezését. Hogy a kisebbségiek végre számarányuknak megfelelően kerülhessenek be a Szerbiai Népképviselőházba. S hogy e képviselőket azok a kisebbségiek választhassák meg, akik jelen vannak a kisebbségi választók külön névjegyzékein.
Budapesttel együtt napirenden kell tartani a temerini fiúk ügyét.
Ezt a lécet kellene feltennünk az új Dačić-kormánynak.
Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó