Közlemények
A Napló Kör közleménye a Jogi Kar magyar nyelvű felvételije kapcsán
Betűméret:             
Mint ismeretes, az Újvidéki Egyetem Jogi Karán az idén – a korábbi gyakorlattal ellentétben – a kisebbségi közösségek tagjai nem felvételizhettek anyanyelvükön. A Napló Kör ennek kapcsán az alábbi állásfoglalását teszi közzé (http://www.naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=2465):
A Napló Kör egyedüli elfogadható, helyes megoldásnak azt tartja, hogy azok, akik a középiskolát magyarul végezték, illetve mindazok, akik magyarul kívánnak felvételi vizsgát tenni az Újvidéki Egyetem bármelyik karán, élhessenek ezzel a lehetőséggel. Azokban a sajátos helyzetekben, amikor – mint a Jogi Karon – a pályázati kiírás szerint irodalomból és nyelvből kell felvételi vizsgát tenni, akkor se, ha a teszteket magyar fordításban kapják, ne szerb nyelvből és irodalomból, hanem magyar nyelvből és irodalomból vizsgázzanak. Így érvényesülhet minden jelentkező esélyegyenlősége és így juthat kifejezésre az országosan deklarált egyenjogúság elve.
A Napló Kör megdöbbenve vette tudomásul, hogy az Újvidéki Egyetem, s ennek nyomán a Jogi Kar a pályázati feltételek kiírásakor nem gondolt Vajdaság soknemzetiségű voltára, továbbá, hogy sem a tartományi kormány és ennek illetékes titkársága, sem a képviselők, sem pedig a Magyar Nemzeti Tanács nem figyelt fel erre az adminisztratív mulasztásra, nem reagált időben, és nem kérte a pályázati kiírás módosítását. Ebből következően többszörös felelőtlenségről beszélhetünk. De érthetetlen számunkra az is, hogy a Jogi Karon – ott, ahol több mint egy évtizedes sikeres hagyománya van az egyedül elfogadható felvételinek, miszerint a magyarok anyanyelvükből és nemzeti irodalmukból vizsgáznak – betű szerint, mereven ragaszkodnak egy szellemében elfogadhatatlan, adminisztratíve elhibázott pályázati kiíráshoz.
Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó