A Magyarkanizsai Községi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap nyilvános felhívást tett közzé mezőgazdasági szervezetek részére tanulmányutak támogatására. Az egyesületek, civil szervezetek a hazai és külföldi mezőgazdasági vásárok, kiállítások és egyéb rendezvények szervezett látogatására igényelhetnek útiköltség-térítést.
A kitöltött jelentkezési űrlap mellé csatolni kell: az utasszállító előszámláját, a rendezvény meghívóját, felhívását vagy plakátját, valamint az utazni szándékozók névsorát. A látogatást követő 5 napon belül pedig az alap igazgatóbizottságához be kell nyújtani a megfelelő űrlapon a résztvevők saját kezűleg aláírt nyilatkozatát és a látogatás napján az utazásban részt vevőkről, továbbá a rendezvényről készült fényképeket.
A Jelentkezési űrlap mezőgazdasági rendezvény látogatására elnevezésű nyomtatvány átvehető a községi közigazgatási hivatal 21-es számú irodájában. A kitöltött nyomtatványt a szükséges dokumentumokkal lezárt borítékban legkésőbb az utazás előtt 5 nappal postán a következő címre kell elküldeni:
KÖZSÉGI MEZŐGAZDASÁG-FEJLESZTÉSI ALAP, Magyarkanizsa, Fő tér 1., a következő megjelöléssel: NYILVÁNOS FELHÍVÁS VÁSÁRLÁTOGATÁSRA, és NEM BONTANDÓ FEL. Az igénylés személyesen is átadható a városháza ügyfélszolgálatán a 7. ügyfélasztalnál vagy az 1. emeleti 21. számú irodában.
A pályázati kiírás megtalálható a következő honlapon: www.kanjiza.rs. További felvilágosítás a 875-166 telefon 303-as mellékén kapható.
Ma



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




