A Magyar Remény Mozgalom (MRM) óbecsei községi szervezete 2013. március 11-én kérte a városvezetést és Knézi Pétert, hogy a magyar nemzeti szolidaritás jegyében tűzzék ki a székely zászlót a városháza oromzatára, mivel a községi képviselő-testület elnöke és az általa vezetett társadalmi szervezet nemrégiben Sátoraljaújhelyen járt illusztris vendégként, mintegy a régió magyarságának képviselőjeként egy ünnepi rendezvényen, ahol a nemzeti összetartozás szimbólumaként kitűzték a székely lobogót.
Knézi Péter azonban bebizonyította a régi mondás igazságát, miszerint az ember sohasem próféta a saját hazájában, hiszen a részvétel és az örömteli kézfogások, valamint a zempléni kalandparkban eltöltött nap után itthon már elfelejtették a Kárpát-medencei összefogás fontosságát.
A márciusban megküldött kérésre Knézi Péter a következőképpen válaszolt: „Sajnos ezt a hatályos szerbiai törvények nem teszik lehetővé." Hozzátette, szerinte a székely zászló ügyében a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) az illetékes. Viszontválaszunkat, amelyben ezt a kifogását cáfoltuk, már válaszra sem méltatta.
Május elsején egy civil kezdeményezés folytán Kispiacon ünnepélyesen felhúzták a Gutási Ákos horgosi plébános által felszentelt székely zászlót a településen. Úgy látszik, ott más szerbiai törvények járják, mint Óbecsén.
Az MRM gratulál ehhez a kezdeményezéshez, ugyanakkor elítéljük azt a meghunyászkodó magatartást, amivel Óbecsén lehet találkozni, éppen azok részéről, akik a magyarság érdekképviselőinek tartják magukat a községben, miközben olyan formációval állnak koalícióban, amelynek politikai gyökerei a srebrenicai tömegsírokig nyúlnak vissza.
Az MRM óbecsei községi szervezetének nevében
Zubcsik Gábor elnök
Óbecse, 2013. május 17.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




