A községi mezőgazdaság-fejlesztési alap legújabb programja által elsősorban a kis- és középtermelőket támogatják. A támogatási programot a termelők igényeinek előzetes felmérését követően, a gazdák véleményét figyelembe véve állították össze – emelte ki Halász Mónika mezőgazdasággal megbizott tanácstag. Az alap 10,7 millió dináros költségvetéséből az idei évben 6 területet felölelő támogatásokkal kívánják a gazdákat segíteni. Minden bejegyzett termelőnek, aki biztosítást kötött terményre vagy ültetvényekre, illetve az jószágállományra, a fejlesztési alap a biztosítások 10 százalékát támogatja. A mezőgazdasági hitelek törlesztő kamatának maximálisan az 50 százalékát fizetik. Támogatják továbbá a bejegyzett állatállományok mesterséges megtermékenyítését, valamint a kecske- és birkatenyésztők számára apaállatok beszerzését. A mezőgazdaság-fejlesztési alap eszközeiből kívánják támogatni továbbá a termelők szervezeteinek utaztatását hazánkban és külföldön megrendezett mezőgazdasági jellegű kiállításokra, valamint vásárokra. Abban az esetben, ha a bejegyzett termelő gazdaságában akkora mértékű anyagi kár keletkezik, hogy az a család egzisztenciáját veszélyezteti, egyszeri segély kifizetését is jóváhagyhatják az ilyen célokra tartalékolt 800 ezer dináros keretből.
A támogatások odaítélése pályázatok útján fog történni, az útiköltségek megtérítésére már megjelent a pályázat, letölthető a község honlapjáról. A községi mezőgazdaság-fejlesztési alap további pályázati felhívásai folyamatosan fognak majd megjelenni.
M. I.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




