Közlemények
MRM: Még mindig szabadlábon a milliós károkozók
Közlemény
Betűméret:             

A soron következő Szabadkai Városi Képviselő-testületi ülésen napirendre kerül a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat igazgatócseréje. Mivel erős a gyanú, hogy a volt és a leendő igazgató nevéhez is előnytelen, a városnak súlyos károkat okozó szerződések köthetőek, amellyel a jelenlegi hatalmi koalíció tagjai is tisztában vannak - mint például, a megválasztandó igazgató nevéhez fűződő botrányos Đinđić tér félmillió euróból való ki(nem)vitelezése, vagy a még regnálóéhoz a vállalat csődközelbe sodrása -, ezért ezt a váltást sunyi módon, csöndben, az asztal alatt szándékozták lebonyolítani.

A Magyar Remény Mozgalom (MRM) szerint felháborító és tűrhetetlen, hogy a jelenlegi hatalom ilyen elvtelen módszerekkel próbálja meg megmenteni a felelősöket az elszámoltatástól, és sötét politikai alkuk keretében a süllyesztőbe küldenék és eltussolnák az említett piszkos ügyleteket. Mivel az MRM egyik legfontosabb törekvése a valódi elszámoltatás, ezért kérjük Maglai Jenőt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Szabadkai Városi Szervezetének elnökét, hogy a szabadkai lakosoknak a 2012-es választások alkalmával a bűnösök elszámoltatásával kapcsolatban tett igéretüknek tegyenek eleget, és hitelességük utolsó szikrájának kialvása előtt támogassák az MRM Szabadkai Városi Szervezetének kezdeményezését, amelynek értelmében vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük az említett kétes ügyek megvilágításának érdekében.

Továbbá, követeljük az illetékes bűnüldöző szervektől, hogy végezzék a munkájukat, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a Szabadkának milliós károkat okozó személyek végre megkapják méltó büntetésüket.

László Gyula, városi tanácsnok

Juhász Zoltán, helyi szervezeti elnök

Szabadka, 2013. április 25.

Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó