Június 8-án, szombaton újra bababörzét tartanak Zentán, a helyi Művelődési Ház kiállítótermében, ahol ezúttal 9 és 18 óra között várják majd az érdeklődőket. A szervezők, a zentai a Ci-Fi Civil Központ illetékesei elsősorban olyan személyek jelentkezésére számítanak, akiknek gyermekei kinőtték a ruháikat és a cipőiket, vagy esetleg megunták korábbi játékaikat, és szívesen megszabadulnának tőlük. Az árusítási szándékkal érkező kismamáknak a szervezők korlátozott számú férőhelyet tudnak biztosítani, ezért az előzetes jelentkezésüket hétköznapokon 7 és 14 óra között várják személyesen a Ci-Fi Civil Központ irodájában, Zentán, a Fő tér 18. alatt, telefonon a 024/811-383-as számon, e-mailben pedig az iroda@civilportal.net címen. A szervezők hangsúlyozzák, a kereskedelemmel foglalkozó árusok jelentkezését ezúttal sem fogadják, ugyanakkor a rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
H. G.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




