Közlemények
Hangszeroktató tábor Temerinben
Betűméret:             

A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület az idén augusztus 5-e és 11-e között szervezi meg hangszeroktató táborát a temerini Kókai Imre Általános Iskolában.

Vonós hangszereken a kezdőkkel Szabó Árpád népzenész, a haladókkal pedig Rőmer Ottó, a debreceni Karikás együttes vezérprímása foglalkozik majd. Furulyaoktatást Borsi Ferenc budaörsi zenetanár, citeraoktatást pedig Dévity Valéria és Francia Banyac Krisztina tartanak majd. A néptánc alapjait Gazsó Tibortól (Somi) és feleségétől, Varga Violától sajátíthatják el a táborlakók.

A magyar népzene kiváló ismerői napi hat órát foglalkoznak a táborlakókkal.
A szervezők gondoskodnak a bentlakás kényelméről, a napi háromszori étkeztetésről, a tábor biztonságáról, valamint az esti, „lazító” programokról is.
A szervezők azok jelentkezését várják, akik szeretnének megismerkedni a magyar népzenével vagy népzenei ismereteiket kívánják bővíteni.

A tábor díja 50 euró.
Jelentkezni a pályázatra lehet személyesen Temerinben, a Petőfi Sándor utca 19. alatt vagy telefonon a 021/843-411-es vezetékes számon, illetve e-mailben a szirmaim.m.e@gmail.com vagy az acsilla1987@gmail.com címen.

Szirmai Károly MME

Memento 1944–2026 címmel 2026. június 7-én, vasárnap 11 órakor megemlékezést tartanak a topolyai zsidók deportálásának 82. évfordulója alkalmából a helyi zsidó temetőben. A megemlékezés szónoka a Koncz István-díjas Oláh Tamás teatrológus, dramaturg. Imát mond Harangozó László református püspök, valamint...
2026. JÚNIUS 1.
[ 17:21 ]
A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete szeretettel várja a pódiumművészetet kedvelő fiatalokat a XXXVIII. Szép Szó Táborba, amelyet 2026. augusztus 1. és 8. között szerveznek meg a kishegyesi Kátai-tanyán. A táborba 9 éves kortól tudjuk fogadni a jelentkezőket. Felső korhatár 26 év. A Szép Szó Tábor célja, hogy a...
2026. JÚNIUS 1.
[ 15:49 ]
A szabadkai Károli Gáspár Protestáns Kutatóközpont 2026. június 6-án (szombaton), 10:00 órai kezdettel rendezi meg a Károli Fórum MMXXVI nemzetközi tudományos konferenciát. A rendezvény témája: Mohács utáni vallási sokszínűség: népek együttélése az oszmán hódítás árnyékában – a múltban és a kulturális...
2026. JÚNIUS 1.
[ 8:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó