Közlemények
Bácsfeketehegyen decemberben: XXI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó
Jelentkezési határidő: 2017. november 25.
Betűméret:             

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai támogatásával és a Feketics Művelődési Egyesület közreműködésével 2017. december 2–3-án Bácsfeketehegyen megszervezi a XXI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozót.

A versenyre 9 év fölötti magyar nyelvű amatőr versmondókat várunk a Kárpát-medence területéről gyermek-, ifjúsági-, felnőtt- és szépkorú kategóriában. A jelentkezőknek készülniük kell két művel az egyetemes magyar irodalomból, valamint egy verssel vagy prózával a határon túli (vajdasági, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki, tengerentúli) magyar irodalomból.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is várunk 6–8 éveseket a rendezvényre. Ők versenyen kívül mondhatják el szabadon választott szövegüket, amelyet a szakbizottság véleményez, de nem rangsorol.

A résztvevőket 2017. december 2-án délelőtt 9 és 10 óra között várjuk a bácsfeketehegyi kultúrotthonba (JNA 24.). A verseny hagyományosan elődöntővel kezdődik szombaton 10 órakor és a vasárnapi döntővel zárul.

A nevezési díj 500,00 dinár. Egy kísérőnek ingyenes a részvétel, további kísérőket önköltséges alapon tudunk fogadni, amennyiben előre jelzik részvételi szándékukat.

Érdeklődni Barta Júliánál a 024/738-003-as telefonszámon lehet hétköznapokon 19–21 óráig, vagy Hajvert Ákosnál a +381/69-30-50-966-os mobilszámon. Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet a vmve.versmondo@gmail.com e-mail címen. (A jelentkezési lap letölthető a www.vmmi.org címről, vagy igényelhető a feltüntetett email címen).

Jelentkezési határidő: 2017. november 25.

A találkozó a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt kulturális rendezvénye. Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kishegyes Község

Ünnepeljük együtt a verset!

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Túl a százon - illusztráció
2024. ÁPRILIS 11.
[ 15:11 ]
A Magyar Nemzeti Tanács elnöke a mai napon meghirdette a Vajdasági Jogászösztöndíj Program 2024–2025. évi ösztöndíjainak odaítélésére szóló pályázati felhívását. A kiírásra minden olyan személy pályázhat, aki nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, első ízben felvételizik a Szerb Köztársaság területén...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 18:07 ]
Részvételükkel a belgrádi választásoknak nevezett színjátékban dr. Pásztor Bálint és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) bebizonyította, hogy bűnrészesek a választási csalások elkövetésében, és a Szerb Köztársaság intézményeinek leépítésében - írja közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 10:18 ]
Ada Község Önkormányzata és a Vadvirág Hagyományápoló Kör– a Szentháromság Római Katolikus Plébánia, Ada Község civil szervezetei és művelődési, oktatási intézményei, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatói és szakmai partnersége mellett –...
2024. MÁRCIUS 25.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban