Világ
Meghiúsultak a görög kormányalakítási tárgyalások: Új választások lesznek
Betűméret:             
A keddi tárgyalási forduló után a pártvezetők egymást vádolták, és igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget a kudarcért.
Meghiúsultak az újabb görög kormányalakítási tárgyalások kedden Athénban.
Az újabb fordulót előző este Karolosz Papuliasz államfő kezdeményezte. Az elnök nem politikai személyekből álló, szakértői kormány felállítására tett javaslatot. Az egyeztetésre az Arany Hajnal neonáci szervezeten kívül minden párt vezetőjét meghívták.
A keddi tárgyalások azonban eredménytelenül értek véget. Az elnöki hivatal közlése szerint néhány héten belül új választásokat rendeznek, és addig az államfő átmeneti kormányt nevez ki.
Papuliasz várhatóan szerdára összehívja az összes párt vezetőjét, hogy az ügyek vitelére szolgáló átmeneti kabinet létrehozásáról tárgyaljanak. Az új választások valószínű időpontja június 17.
Görögországban május 6-án rendezték a parlamenti választásokat, de nem jött létre kormányképes többség.

Egymást okolták a kudarcért

A keddi tárgyalási forduló után a pártvezetők egymást vádolták, és igyekeztek egymásra hárítani a felelősséget a kudarcért. Evangelosz Venizelosz, a szocialista PASZOK elnöke sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy - mint fogalmazott - az ország az új választások felé halad. Venizelosz azzal vádolta egyes politikustársait, hogy rövid távú pártérdekeiket a nemzeti érdekek elé helyezik.
A PASZOK, amely a konzervatív Új Demokrácia pártjával együtt évtizedeken keresztül Görögország legerősebb pártja volt, a május 6-i választásokon rekord számú szavazatot veszítve a harmadik helyen végzett. A választásokon egyébként több párt indult, de közülük csak az Új Demokrácia és a PASZOK támogatta az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodást és az ennek fejében vállalt, súlyos megszorításokkal járó reformcsomagot.
A szavazási eredmények - a két hagyományos nagy párt kudarca - ugyanakkor azt bizonyította, hogy a lakosság nagy többsége - noha az euróövezeti tagságot nem ellenzi - a megszorításokat határozottan elutasítja.

A pártok az új választást támogatták

Sajtóértesülések szerint az államfő által kezdeményezett tárgyalásokon a legtöbb párt közvetve az új választások mellett foglalt állást, azt remélve, hogy a megismételt szavazáson a korábbinál jobban szerepel. A Kathimerini című lap szerint ezt az álláspontot képviselte a konzervatív Új Demokrácia pártja is, amely a május 6-i választásokon jelentős veszteségeket szenvedett, de még mindig az ország legerősebb pártja maradt.
Megfigyelők szerint az új választásokon tovább erősödhetnek a megszorító intézkedéseket elutasító radikális baloldali, illetve jobboldali pártok. Ez vonatkozik mindenekelőtt a baloldali SZIRIZA pártra, amely az ország második legerősebb pártja lett. Szakértők nem tartják kizártnak, hogy a takarékossági intézkedéseket, illetve a hitelek visszafizetését elutasító párt az újabb szavazás eredményeként az ország első számú politikai erejévé válhat.
Az elhúzódó politikai instabilitás tovább fokozhatja a nemzetközi hitelezők bizalmatlanságát, és erősíti azokat a nézeteket, amelyek szerint Görögország előbb-utóbb az euróövezetből való kiválás mellett dönt. (MTI)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó