Világ
Letartóztatták az ETA feltételezett katonai vezetőjét
Betűméret:             
Letartóztatták az ETA baszk szeparatista szervezet feltételezett katonai vezetőjét Dél-Franciaországban - közölte hétfőn a spanyol belügyminisztérium.
A közlemény szerint a letartóztatásra még vasárnap került sor. Egyidejűleg őrizetbe vettek egy másik személyt is, akit cinkossággal gyanúsítanak. Az őrizetbe vett Oroitz Gurruchaga Gogorzát azzal vádolják, hogy társával együtt új tagokat igyekezett toborozni az 1958-ban alakult ETA számára. A hatóságok szerint a szervezet felelős több mint 850 személy meggyilkolásáért az elmúlt mintegy 50 évben.
Az ETA egy független Baszkföld létrehozására törekszik a Spanyolország északi és Franciaország déli részeit magában foglaló területeken. A szervezet az elmúlt évben egyoldalú tűzszünetet hirdetett, azonban eddig elutasította a fegyverek beszolgáltatását, valamint saját maga feloszlatását.
A hatóságok közlése szerint a két személy egyaránt fegyvert viselt, és egy lopott, hamis rendszámú gépkocsiban utazott, amikor letartóztatták őket. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó