





Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt előléptették marsallá - jelentették be szerdán Phenjanban, két nappal azután, hogy állítólagos betegségére hivatkozva menesztették a hadsereg eddigi vezérkari főnökét.
Kim Dzsong Unt apja, Kim Dzsong Il decemberi halála után nevezték ki a hadsereg főparancsnokává. Annak idején Kim Dzsong Il is megkapta a marsall rendfokozatot. Megfigyelők azzal magyarázzák az előléptetést, hogy a fiatal Kim Dzsong Un igyekszik tovább szilárdítani hatalmát. Kinevezéséről a döntést kedden hozta meg több állami, párt- és katonai vezető.
Kim Dzsong Un 2010 szeptemberében kapta meg a tábornoki rangot, amit akkor annak jeleként magyaráztak, hogy őt választották ki apja utódjának a hatalomban. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség hétfőn jelentette, hogy a Koreai Munkáspárt központi bizottságának politikai bizottsága vasárnapi ülésén az illető egészségi állapotára hivatkozva felmentette minden tisztségéből az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét, Ri Jong Hót. Ri állítólag az egyik támasza volt Kim Dzsong Unnak, és 2009 óta volt vezérkari főnök. Emellett tagja volt a párt politikai bizottsága elnökségének, és alelnöki posztot töltött be a nagy hatalmú központi katonai bizottságban.
Kedden pedig arról számolt be a KCNA, hogy Hjon Jong Csol személyében új hadosztályparancsnokot neveztek ki. (MTI)
A svéd főváros központi részein a korábbiakhoz képest viszonylag nyugodt volt az éjszaka, de folytatódtak a rendbontások Stockholm elővárosaiban, és más településekről... >>
Összeomlott egy autópálya részét alkotó híd az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtök este Washington államban, Mount Vernon közelében, nincs halálos... >>
Rendkívül erős, a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű földrengés történt péntek reggel az orosz Távol-Keleten, a Szahalin-szigetek térségében, a rengést követően a... >>