Világ
Megemlékeztek a tavalyi norvégiai merénylet áldozatairól
Betűméret:             
Koszorúzással kezdődött vasárnap Oslóban a megemlékezés az egy évvel ezelőtti terrortámadás áldozatairól.
A koszorúkat a kormányszékház közelében V. Harald norvég király jelenlétében Jens Stoltenberg miniszterelnök helyezte el. A helyszínen tavaly július 22-én Anders Behring Breivik nagy erejű pokolgépet robbantott, megölve hét embert. A most 33 éves merénylő ezt követően a főváros közelében fekvő Utoya szigetén tüzet nyitott a norvég Munkáspárt ifjúsági táborának résztvevőire. A fiatalok közül 69-et ölt meg hidegvérrel, többet pedig súlyosan megsebesített.A szélsőséges nézeteket valló férfi elfogása után azt vallotta, hogy tettével az országot akarta megmenteni "a muzulmánok tömeges beáramlásától". Szerinte ugyanis bevándorlásukat a szocialista kormány politikája tette lehetővé.
A norvég miniszterelnök vasárnap mondott oslói beszédében rámutatott: Breivik kudarcot vallott. Pokolgépével és ámokfutásával ugyan meg akarta változtatni Norvégiát, ám annak népe kiállt az ország értékei mellett.
A merénylő felfoghatatlan fájdalmat okozott, célját azonban nem tudta elérni - fogalmazott a politikus.
Jens Stoltenberg beszédében felszólította honfitársait, hogy továbbra is tanúsítsanak toleranciát, melegszívűséget, és utasítsák el a gyűlöletet. "Ma arra kell emlékeztetnünk egymást, hogy a szeretet soha nem ér véget. A jóságot és az örömöt nem lehet kiirtani" - jelentette ki a kormányfő.
A tragikus esemény első évfordulóján a skandináv ország számos városában tartanak megemlékező istentiszteletet, este pedig hangversenyt rendeznek Oslóban.
(MTI/AFP/DPA)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó