Világ
CNN: megölt három amerikait egy afgán rendőr
Betűméret:             
Megölt három amerikait egy afgán rendőr egy nyugat-afganisztáni kiképzőközpontban - közölte vasárnap a CNN helyi rendőrségi forrásra hivatkozva.
Az amerikai hírtelevíziónak névtelenül nyilatkozó afgán illetékes szerint a Herát tartományi rendőrségi objektumban lelőtt áldozatok valószínűleg kiképzők lehettek. Adam Wojack őrnagy, a NATO afganisztáni szóvivője ezzel szemben úgy nyilatkozott, hogy a három életét vesztett személy szerződéses polgári alkalmazott volt, akiknek állampolgárságáról nem tudott megerősítő információval szolgálni.
Az afgán tájékoztatás szerint a lövöldözésben a támadó is életét vesztette. A NATO-szóvivő elmondása szerint viszont a fegyveresek ketten voltak és közülük legalább az egyik az afgán hadsereg egyenruháját viselte. Az egyiket lelőtték, a másiknak sikerült elmenekülnie.
Az elmúlt 24 óra alatt a nemzetközi erők 8 katonája vagy alkalmazottja vesztette életét.
John Allen tábornok, az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-erők parancsnoka vasárnap Kabulban bejelentette, hogy az idei évre tervezett, 23 ezer fős amerikai csapatkivonás valamivel több, mint a felét már végrehajtották. A folyamat a következő hetekben felgyorsul és szeptember közepére várhatóan le is zárul majd.
Allen szerint a nyár folyamán indított katonai műveletek célja, hogy a településközpontok közeléből visszavessék a felkelőket, kiszélesítve ezzel egyebek között a Kabult övező biztonsági zónát. Keleten, beleértve az afgán-pakisztáni határvidéket, az afgán erők nagyobb szerephez jutnak az offenzívák irányításában.
Barack Obama amerikai elnök tavaly 10 ezer katonát vont ki Afganisztánból és elrendelte, hogy szeptember 30-ig további 23 ezer hagyja el az ázsiai országot. Ez utóbbi kontingens mintegy egyharmadát teszik ki a harcoló alakulatok. Ezzel október 1. után mintegy 68 ezer amerikai és 40 ezer NATO-katona harcol majd tovább a 352 ezres létszámú afgán fegyveres erők oldalán. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó