Világ
Plágiumbotrány: Még több lopással vádolják Victor Pontát
Betűméret:             
Doktorija mellett két másik tudományos munkáját is más művekből ollózhatta össze Victor Ponta román miniszterelnök a legújabb vádak szerint.
Az Országos Etikai Tanács a múlt héten mentette fel a plágium vádja alól Victor Ponta miniszterelnököt, de most ugyanennél a testületnél ismét feljelentették a kormányfőt plágium vádjával – írják romániai magyar és román lapok.
A hétfői feljelentés szerint erős a gyanú, hogy két könyv, a 2010-ben D. Coman társszerzőségével kiadott Raspunderea in dreptul international umanitar és a 2004-ben megjelent Curtea penala internationala - utóbbi Victor Ponta 2003-as doktori disszertációjának könyvvé szerkesztett változata – is más munkák részleteinek összeollózásával készült.
A manna.ro szerint a két alkotásban “közvetlen másolással” vettek át részeket Grigore Geamanu 1977-ben megjelent, Dreptul international penal si infractiunile internationale című, valamint Dumitru Diaconu 1999-ben kiadott, Curtea penala internationala - istorie si realitate és Vasile Cretu 1996-ban megjelent, Drept international penal című könyvéből.
A feljelentők szerint a szerzők el sem olvasták az átollózott részeket, és még az igeidő-egyeztetésre sem vették a fáradságot. A 2010-es közös művükben például jelen és jövőidőben megírt szöveget tettek be Augusto Pinochet chilei diktátor ügyéről, miközben Pinochet már 2006-ben elhunyt.
Victor Ponta miniszterelnököt az említett Országos Etikai Tanács múlt csütörtöki állásfoglalásában felmentette a plágium vádja alól. A testület szerint Ponta 2003-as doktori disszertációja megfelel az akkor hatályos szabályozásnak és ezért nem minősül plágiumnak.
Az Országos Etikai Tanács állásfoglalásával szinte egyidőben a Bukaresti Egyetem vizsgálóbizottsága plágiumnak nyilvánította a miniszterelnök disszertációját. Az egyetem szenátusa tovább foglalkozik az üggyel, és elképzelhető, hogy megvonják a román miniszterelnök doktori címét.
Ponta ugyanakkor kijelentette, hogy az egyetem döntését politikailag motiváltnak tartja, és az ügyben az oktatási tárca alá tartozó Országos Etikai Tanács állásfoglalását tartja mérvadónak.
***
A román miniszterelnököt a brit Nature ismeretterjesztő hetilapban vádolták meg plágiummal június közepén. A vád szerint Victor Ponta a Nemzetközi Büntető Törvényszékről írt 432 oldalas román nyelvű disszertációjának terjedelmes részét Dumitru Diaconu, illetve Vasile Cretu munkáiból másolta, anélkül, hogy a forrásait megnevezte volna.
A Nature magazinban megjelent cikk már említést tett arról is, hogy Victor Ponta nagyon kevés módosítással könyv formájában is megjelentette doktori dolgozatát, ami miatt most újabb plágiumvádakkal nézhet szembe.
Ponta az ügy kirobbanásakor azt nyilatkozta, hogy lemond, ha bebizonyosodik a plágium. Később azonban ellentámadásba ment át. Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot aközben oszlatták fel, és szervezték át, megszüntetve a disszertációk vizsgálatára való jogosultságát, miközben épp a miniszterelnök plágiumügyét tárgyalta.
(HVG)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó