





Franciaország és Németország teljes erővel el akarja hárítani az eurózónára leselkedő veszélyeket – ezt írják a két állam kormányfőjének pénteki telefonbeszélgetése után kiadott közös közleményben.
"Németország és Franciaország mélyen elkötelezett az eurózóna integritásának megőrzése mellett, és eltökélt szándéka, hogy mindent megtesz az euróövezet megvédésére" - áll a Berlinben közzétett közleményben.
A két politikus hangsúlyozza, hogy az euróövezet tagországainak és az európai intézményeknek meg kell felelniük a hatáskörükből adódó felelősségnek, és elengedhetetlenül szükséges, hogy a tagországok gyorsan végrehajtsák a június végi uniós csúcs határozatait.
A közlemény jóformán szó szerint visszhangozza Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének szavait, aki csütörtökön hangsúlyozta, hogy az EKB "mandátumán belül bármit megtesz az eurózóna védelmében".
Hasonlóan fogalmazott a francia kormány szerdai ülése után a kormányszóvivő. "Francois Hollande elnök áttekintette a spanyol helyzetet, és arra a következtetésre jutott, hogy a csúcs határozatait eltökélten és gyorsan végre kell hajtani" - mondta. Hozzátette: az alapvető cél az, hogy az államok éppen olyan gyorsan tudjanak reagálni, mint a piacok.
Az uniós csúcson egyebek közt elhatározták egy közös európai bankfelügyeleti hatóság felállítását, és programot fogadtak el a spanyol bankrendszer szanálására.
A Merkel és Hollande megbeszéléséről kiadott közlemény hatására az euró háromhetes csúcsra, 1,2321 dollárra erősödött a dollárral szemben, a vezető európai tőzsdéken emelkedtek az árfolyamok, a spanyol és olasz állampapírok hozama pedig csökkent a másodlagos piacon. (MTI)
Az FBI egyik különleges ügynöke a floridai Orlandóban lelőtt egy férfit, akit korábban kihallgattak a bostoni pokolgépes merénylet egyik feltételezett elkövetőjéhez,... >>
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Pekingbe küldte különmegbízottját, akit elsőként a Kínai Kommunista Párt nemzetközi főosztályának miniszteri rangú vezetője fogadott -... >>
Támogatja az amerikai bevándorlási rendszer reformját a washingtoni szenátus jogi bizottsága. Barack Obama elnök üdvözölte a döntést.A testület jelentős kétpárti... >>