





Pár hónappal mandátuma lejárta előtt Afrika biztonságpolitikai jelentőségére igyekszik rávilágítani Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, aki kedden kezdte meg a kontinens hat országát érintő 11 napos körútját.
Clintonnak külügyminiszteri minőségben gyaníthatóan ez lesz az utolsó nagy diplomáciai kiküldetése, hiszen korábban már többször is jelezte, hogy Barack Obama amerikai elnök újraválasztása esetén sem kívánja folytatni a szaktárca irányítását.
Az amerikai külügyminiszter utolsó hivatalos körútján először Szenegálba látogat, ahol találkozik az ország új elnökével, Macky Sall-lal, majd Dél-Szudán, Uganda, Kenya, Malawi és végül a Dél-afrikai Köztársaság következik. Az utazás csúcspontját a 94 éves Nelson Mandelával, volt dél-afrikai elnökkel való találkozója jelenti majd. Washington szerint a szóban forgó államokkal való jó diplomáciai viszonyra a potenciális fenyegetésekre való eredményesebb reagálás érdekében van szükség.
A 64 éves diplomatának fel kell készülnie az afrikai vendéglátók esetleges bírálatára, tekintettel arra, hogy Obama Afrika megsegítésére tett ígéretéből vajmi kevés valósult meg. Az Egyesült Államok történetének első afroamerikai elnöke 2009-ben Ghánában arról beszélt, hazája készen áll arra, hogy támogassa az afrikai nemzeteknek a hatékonyabb államigazgatást, a korrupció leküzdését és a regionális konfliktusok megoldását célzó erőfeszítéseit. A bejelentés nyomán sok afrikai célzott projektek sorát várta a washingtoni kormányzattól, a hőn áhított amerikai kezdeményezések azonban elmaradtak.
"Mi afrikaiak Obamára mindig közülünk valóként fogunk tekinteni, így csak kelletlenül fogalmazunk meg kritikát vele szemben" - fogalmazott Mwangi Kimenyi, a tekintélyes washingtoni agytröszt, a Brookings Institution kenyai munkatársa. "Ám kiderült, hogy az elnökkel szemben támasztott elvárásaink túl magasak és irreálisak voltak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Obamának "bátrabbnak kellett volna lennie".
Biztonsági szempontból azonban az utóbbi években sem hagyta magára a fekete kontinenst Washington. Nagy pénzeket pumpált afrikai katonák kiképzésébe, megerősítve ezáltal az amerikai hadsereg 2007-ben életre hívott regionális parancsnokságának, az AFRICOM-nak a térségbeli szerepét. A washingtoni kormány növekvő aggodalommal figyeli az afrikai fejleményeket, elsősorban a mali, a szomáliai és a nigériai szélsőségesek egyre intenzívebb tevékenységét.
Jennifer Cooke, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja Afrika-programjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a közeljövőben a kontinensen nemigen lehet számítani látványos amerikai gazdasági kezdeményezésekre. Mint rámutatott, a gazdasági válsággal továbbra is küzdő Egyesült Államoknak egész egyszerűen nem marad pénze ilyesmikre.
(MTI/Reuters/AFP)
Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon... >>
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Bátor... >>
Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre... >>