GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 3. [9:38]

A plüssmedve-támadás miatt dühöngött Lukasenko

Plüssmedve-támadás miatt menesztették a légierő és a határőrség vezetőit Fehéroroszországban. Egy svéd repülőről dobták le a mackókat, amivel a szólásszabadságra akarták felhívni a figyelmet. A gép engedély nélkül repült be a fehérorosz légtérbe, majd sértetlenül távozott. Az akcióval felbosszantották az Európa utolsó diktátorának tartott Alekszandr Lukasenkót – számolt be az m1 Híradója.
Litvánia felől repült be Fehéroroszországba a svéd repülő. Kis híján 800 darab, ejtőernyővel felszerelt plüssmedvét dobtak le, amelyekre szólásszabadságot követelő üzeneteket tűztek, majd hazarepültek. Az akcióval alaposan felbőszítették az országot 1994 óta vezető Lukasenko elnököt.
Az állampolgárok biztonsága forgott kockán! Hogy lehet, hogy a repülőgépet azonosították, de nem állították meg! - dühöngött az államfő, aki azonnal leváltotta a határőrség és a légierő parancsnokát.
A hatóságok letartóztattak két civilt is, akik lefotózták a macikat, és felrakták az internetre a képeket. A vád ellenük "tiltott határátlépés segítése", amiért hét évre is rács mögé kerülhetnek.
Legyen bár a legfélelmetesebb és leggyűlöltebb diktátor, ha nevetségessé válik a nép előtt, akkor megrendül a hatalma, és ez a mi célunk - mondta az akció egyik szervezője, aki azóta már több halálos fenyegetést is kapott.
A macitámadás ötletét egy fehérorosz ellenzéki aktivista szolgáltatta, aki februárban szólásszabadságot követelő feliratokkal ellátott játékokat rakott a minszki városháza elé. Tíz napot töltött fogházban.
Jogvédő szervezetek szerint a fehérorosz börtönök tele vannak olyanokkal, akik az elmúlt két évtizedben bírálták az "Európa utolsó diktátora" ként is emlegetett Alekszandr Lukasenkót.



2013. május 21. [6:20]

Több mint 100 ezer ember meggyilkolásával vádolja az ENSZ a Joseph Kony ugandai hadúr által vezetett hírhedt fegyveres milíciát.A világszervezet emberi jogi főbiztosa, a... >>

2013. május 20. [16:47]

Szentté avatta Petar Petrović Njegoš 19. századi író-államfőt a montenegrói-tengermelléki püspök. A püspökségben május 19-e már az új szent ünnepe. A szerb pravoszláv... >>

2013. május 20. [13:08]

A szociáldemokraták vezette kormánykoalíció nyerte a Horvátországban vasárnap rendezett önkormányzati választások első fordulóját.A választási bizottság által vasárnap... >>



1 euró 110.72 dinár
1 dollár 85.89 dinár
100 forint 38.04 dinár
100 dinár 262.84 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Hacsak...

Anyuka a hétvégén megkérdezi az elsős gyerekétől:
- Na, mi mindent tanultatok az iskolában?
- Most már tudom az összes betűt - dicsekszik a srác -, hacsak a tanító néni nem talál ki még újabbakat.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása