Világ
Meghackelték a Reuterst
Betűméret:             
A hírügynökség oldalára hamis interjúk kerültek fel, többek közt Szíriáról, egy itteni ellenzéki katonai vezető Damaszkuszt sejti a háttérben.
Hamis interjúk, illetve jelentések kerültek fel a Reuters nemzetközi hírügynökség internetes kiadásának oldalaira, többek közt Szíriáról. A hírügynökség pénteken hackereket gyanúsított a hamisítással.
A Reuters vezető újságíróinak tulajdonított, hamis interjúk közül az egyik egy szíriai ellenzéki vezetővel, az úgynevezett Szabad Szíriai Hadsereg egyik parancsnokával készült. Ebben az ellenzéki katonai vezető azt hangoztatta, hogy a felkelők hamarosan elhagyják a kormányerők által ostromlott Aleppó városát.
A hackerek hamisítására mindenekelőtt az említett interjú kapcsán derült fény. Az ellenzék ugyanis néhány órával korábban közölte, hogy a kormányzat brutális és tartós offenzívája ellenére sem készül Aleppó elhagyására. Az idézett katonai vezető, illetve a Szabad Szíriai Hadsereg azt állította, hogy a hackerakció mögött a szíriai kormány áll. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó