GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 4. [21:38]

Damaszkusz teljesen a kormányerők kezén

Aleppóban ostrom alatt a televízió székháza

A szíriai hadsereg ellenőrzi a fővárost teljes egészében, miután szombaton visszafoglalta a felkelőktől Damaszkusz déli negyedét, Tadamúnt - jelentette be szombaton a városnegyedben a katonai műveletet irányító tábornok. Eközben Allepóban heves harcok dúlnak.
"Damaszkusz valamennyi negyedét megtisztítottuk a terroristáktól" - állította a név nélkül nyilatkozó tábornok.
A helyzet Damaszkuszban kitűnő és stabil, nincsenek már fegyveres csoportok, csak néhányan bujkálnak még, hol itt, hol ott tűnnek fel, ezzel azt a látszatot próbálják kelteni, hogy még mindig léteznek ilyen csoportok - hangoztatta.
A tábornok elmondta, hogy a katonai művelet Tadamún visszafoglalására péntek reggel kezdődött és szombaton helyi idő szerint 14 órakor ért véget. Tadamún városrész mellett van a 150 ezer lakosú jarmúki palesztin menekülttábor.
A lázadók július 15-én indítottak támadást Damaszkusz meghódítására.
Eközben változatlan hevességgel dúlnak a harcok Aleppóért, az ország egyik legnagyobb városáért. A kormányhadsereg szombaton megpróbálta visszafoglalni Szalaheddin városnegyedet, de a felkelők helyi parancsnoka szerint a katonákat visszaverték. A kormányhadsereg a harcokban harci helikoptereket és tüzérséget is bevetett. Szombatra virradóra a felkelők támadást indítottak a televízió épületének elfoglalására, de a hadsereg a légierő támogatásával visszaszorította őket. Heves harcok bontakoztak ki Aleppó két, a felkelők által ellenőrzött Szeif al-Daula negyedben is - jelentette a magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (OSDH) nevező szervezet.
Pénteken több mint százan estek áldozatul az országban dúló erőszaknak, és ezzel a 2011 március eleje óta tartó felkelés halálos áldozatainak száma meghaladta a 20 ezret.
Az OSDH arról is hírt adott, hogy egy fegyveres ellenzéki csoport, amely július közepén saját házából elrabolta Mohamed al-Szaíd ismert szíriai televíziós műsorvezetőt, végzett a fogollyal. Az emberrablást és a "kivégzést" a Front al-Noszra nevű szervezet egy pénteki internetes közleményben vállalta magára. A felvételen látható az al-Kaida terrorszervezet zászlaja és egy fotó a falhoz állított újságíróról.
"Legyen ez tanulság mindazoknak, akik támogatják a rezsimet" - hangzik a szöveg. Mán Száleh, a szíriai televízió elnöke mindazonáltal úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy "nincsenek bizonyítékok a műsorvezető halálára".
A Muzulmán Testvérek nemzetközi iszlamista szervezet szíriai ága saját fegyveres csoportot hozott létre, amely a szíriai ellenzék fő fegyveres erejétől, a Szíriai Szabad Hadseregtől (SZSZH) függetlenül működik - írta a The Daily Telegraph című brit lap szíriai kormányellenes fegyveres parancsnokok közlésére hivatkozva szombaton.
A magát Fegyveres Muzulmán Testvéreknek nevező csoport egyik vezetője, akit Abu Hamza fedőnéven ismernek, kijelentette, hogy a szervezet a szíriai ellenzék törökországi székhelyű vezető politikai szervezetével, a Szíriai Nemzeti Tanáccsal működik együtt. Egy másik iszlamista vezető, Hoszam Abu Habel azt mondta a brit lapnak, hogy a csoport nem áll kapcsolatban az SZSZH-val.
Az újság úgy értékeli, hogy a különálló iszlamista fegyveres csoport létrehozása a szíriai ellenzéken belüli szakadásról, illetve a két fő támogató - Szaúd-Arábia és Katar - közötti ellentétekről tanúskodik.
"A Bassár el-Aszad elnök elleni felkelés első napjaiban a világi gondolkodású és az iszlamista felkelők még készek voltak együtt harcolni a Szíriai Szabad Hadsereg zászlaja alatt, és elismerték a Szíriai Nemzeti Tanácsot mint vezető politikai szervet" - írta a lap. Azonban - folytatódik a cikk - a Szíriai Szabad Hadsereg, amely főként katonaszökevényekből áll, nem találta meg a közös hangot a Szíriai Nemzeti Tanáccsal, amelynek vezetését emigránsok alkotják".
"Most az SZSZH saját politikai szárnyat hozott létre Szíriát Támogató Csoport elnevezéssel. Ez a szakadás a két fő külföldi támogató, Szaúd-Arábia és Katar ellentétére vezethető vissza - írta a lap. Míg előbbi a Szíriai Szabad Hadsereg mögött áll, utóbbi a Szíriai Nemzeti Tanácsot és az iszlamistákat támogatja.
"A szakadás kihatással van a szíriai harcokra: az egymással vetélkedő fegyveres csoportok együttműködnek, ha szükséges, de egyébként nem ismerik el egymást" - írta a The Daily Telegraph, megjegyezve: a fegyveres ellenzék osztódása előrevetíti annak veszélyét, hogy Aszad hatalomból történő távozása után tovább folytatódik a polgárháború.
Ismeretlen fegyveresek Damaszkuszban szombaton elraboltak 48 iráni zarándokot - jelentette be Irán damaszkuszi konzulja az iráni állami televíziónak nyilatkozva. A fegyveres terroristák elhurcoltak 48 iráni zarándokot, akik busszal a repülőtérre tartottak - közölte a konzul az IRIB közszolgálati televízióval. Elmondta, hogy nincs semmiféle további információja a zarándokok sorsáról, a nagykövetség és a szíriai illetékesek intézkedtek az emberrablók felkutatása érdekében.
A szíriai felkelők - a kormány szóhasználatában terroristák - többsége szunnita muzulmán. Szíria lakosságának többsége az iszlámnak ezt az ágát követi és elítéli, hogy a síita Irán támogatja a szíriai alavita kisebbségre támaszkodó damaszkuszi rezsimet.
(MTI/AFP/ITAR-TASZSZ)



2013. május 19. [18:06]

Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon... >>

2013. május 19. [13:52]

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Bátor... >>

2013. május 19. [10:20]

Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Ha ott lettél volna...

Nyuszika találkozik az erdőben a medvével és így szól:
- Képzeld medve. Tegnap találkoztam a discoban a rókalánnyal. Az egész estét végigtáncoltuk és miután hazakísértem, bevitt a hálószobájába és azt mondta: "Nyuszikám, mindenem a tiéd!". Medve hallod, ha ott lettél volna, még a hűtőt is el tudtuk volna hozni!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása